Ékszerbe zárt emlék

Talált kincsekből nyílik kortársékszer-kiállítás az Ezüstláz Ékszergalériában június 26-án.

A Talált kincs című kiállításra felkért 19 alkotóművész látványos munkáiban elképesztően izgalmas és meghökkentő dolgok kerültek ékszerfoglalatba: például egy darab afrikai varacskosdisznó-agyar, kínai lakkfaragás részlete, egy 1800 éves római kori bronzlelet, fiókban talált családi porcelánbaba, sőt még nyakban viselhető “inkubátorban” nevelkedő fűszál is, de megelevenedik egy 500 évvel ezutáni fiktív ásatás leletegyüttese is. A személyes emlékek és képzettársítások mentén új közegbe és funkcióba kerülő, szubjektív megfogalmazásban átlényegülő tárgyi emlékek közös célja megragadni és konzerválni a múló időt, a személyes emléket és minden hozzá kötődő élményt, érzést.

Ugyanígy “tárgyiasulnak” a kiállított munkákban az alkotók mentális kincsei is: egy emlékezetes utazás, a frissen megtalált játékos spontaneitás élménye vagy akár a gótikus csúcsívek csodált formavilága. “Néha megtörténik velünk. Váratlanul ott vagyunk abban a pillanatban, ahol mindig is szerettünk volna lenni, amit legszívesebben soha el nem hagynánk. Talált kincs. Olyan, amit nem birtokolhatsz, csak az emléke lehet a tiéd.” /Vékony Fanni a saját alkotása kapcsán./

A kiállító alkotók közt a zömében hazai vezető ékszertervező iparművészek mellett megmutatja magát pályakezdő fiatal, külföldön élő amatőr tárgyalkotó, PTE-s szobrászhallgató és a Pécsett szobrászként már emblematikusnak számító Pál Zoltán Munkácsy-díjas szobrászművész is, hogy a galéria szándéka szerint ezzel az igazán sokszínű látásmóddal is gazdagítsák a kiállításnézők élményét. A tárlatot a második kötete megjelenését éppen a mostani Könyvhéten jegyző Kiss Tibor Noé nyitja meg június 26-án, csütörtökön este 8 órakor.

A pécsi belvárosban korzózva júliusban mindenképpen érdemes betérni egy kis felfrissítő esztétikai élményért a Király utca elején az Ezüstláz Ékszergaléria különleges kiállítására.

Kiállító művészek: Bartl Dóra, Gera Noémi, Hernády Barbara, Huber Kinga, Jermakov Katalin, Kecskés Orsolya, Király Fanni, Nádai Andrea, Pál Zoltán, Posta Veronika, Rózsa Béla, Rozsnyay Béla, Simon Viktória, Stomfai Krisztina, Tordai Márta, Varga János Gábor, Vékony Fanni, Zámori Eszter, Zsabokorszky Lili

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés