Elbocsátásoktól tart a PDSZ

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a szakképzés nemzetgazdasági tárcához kerülésével, a profiltisztítással jelentősen csökkenni fog a jövőben a gimnázium képzések száma, és sok pedagógusnak kell majd új állást keresnie. Mendrey László, a PDSZ elnöke erről hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón beszélt.

Az érdekvédelmi vezető kiemelte: az intézkedés következményeként számtalan, közismereti tárgyat oktató pedagógus lesz kénytelen állás után nézni. Csökken az érettségihez jutók száma is, előfordulhat, hogy megyei szinten nem lesz gimnáziumi képzés.

Hozzátette, a létrejövő szakgimnáziumokban végző tanulók felsőfokú tanulmányi lehetőségei súlyosan korlátozottak lesznek, a szakközépiskolában végző diákok számára az érettségi megszerzése és a továbbtanulás gyakorlatilag lehetetlenné válik.

Nem tudni azt sem, hogy a közismereti tárgyak oktatását a nemzetgazdasági tárca vagy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) finanszírozza majd, eközben van három és fél hét az új rendszer életbelépéséhez – közölte a PDSZ elnöke.

A Neptun iskola ügyéről azt mondta: információi szerint Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár aláírta a XV. kerületi intézmény megszűnéséről szóló határozatot. A valódi okot nem tudni, több forgatókönyv merült fel – jegyezte meg a szakszervezeti vezető.

Mendrey László – közlése szerint a kormány bevándorlókkal kapcsolatos plakátkampányának minősítésére vonatkozó szándék nélkül – kitért arra is, hogy a pártpolitikának nincs helye a munkahelyeken, különösen az iskolákban. Felszólított arra, hogy vigyék el az óriásplakátok elhelyezésére alkalmas szerkezeteket az iskolák udvaráról, és ezeken a helyeken plakátokat ne rakjanak ki.

Nyitrai Károly, a PDSZ jogásza azt mondta: bár az országos, tankerületi pedagóguslétszám változásaihoz nem jutnak hozzá, a jogsegélyszolgálat adataiból az látszik, hogy elbocsátások, felmentések szép számmal történtek a Kliknél. A tájékoztatási és együttműködési kötelezettség megsértése miatt a PDSZ bírósághoz fordult – jelezte.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés