“Eltemették” az Elcoteqet a főtéren

A vártnál kevesebben, mintegy háromszázan vettek részt azon a demonstráción, amelyet az Elcoteq dolgozóit védő érdekvédők és az állásukat elvesztőkkel szolidaritást vállaló szakszervezetek szerveztek szerda délutánra, a Széchenyi térre.

A Széchenyi teret a lovas szobortól a városháza előtti szökőkútig szellősen megtöltő tömeg azért gyűlt össze a város központjában, hogy közösen búcsúzzon el a csődbe ment termelővállalattól, felhívja a figyelmet a dolgozók problémáira. A tüntetők között voltak, akik „Munkahelyeket! Teremtsetek, ne megszüntessetek!”, „Engedjetek dolgozni, hagyjatok élni…!” és „Elég…!” feliratú táblákat emeltek a magasba. Mint ismert, a finn Elcoteq csődöt jelentett, így mintegy ezerötszázan veszítették el állásukat a minap.

Mint azt Novodárszky Béla, az Elcoteq Vasas Szakszervezet titkára beszédében elmondta: többen kellett volna összegyűlni, hiszen azért szervezték a mai eseményt, hogy megmutassák magukat, együtt gyászoljanak. Kiemelte: az Elcoteq munkásai mindvégig jól, önfeláldozóan dolgoztak, s a pécsi gyár számított a vállalat zászlóshajójának.

Aláhúzta: nem a pécsi dolgozók tehetnek arról, hogy a társaság csődbe jutott. „Pécs hozta az eredményeket, miközben a hiteleket az anyacég vette fel. (…) Sorozatos katasztrofális döntések, hitelfelvételek történtek. Bár a tulajdonosok joga, hogy saját pénzükkel játszadozzanak, ez a játék most a mi állásunkba került” – mondta a titkár.

Novodárszky Béla utalt rá: miközben a gyári munkások a megélhetésükért küzdöttek, értéket teremtettek, a vezetők szemérmetlenül nagy pénzeket tettek zsebre. „Elegünk van abból, hogy mindig mi húzzuk a rövidebbet. Valódi munkahelyeket akarunk, ott, ahol élünk!” – így Novodárszky.

Benke Norbert, a Vasas Szakszervezet területi képviselője, aki maga is öt éven át dolgozott a gyárban, azt a kérdést tette fel, hogy mit fog kezdeni mostantól másfél ezer ember, mit tesznek majd a karácsonyfa alá, hogyan fizetik a rezsit, miként biztosítják a megélhetést? Közölte: decembertől csak száz embernek tud munkahelyet adni a Pécsre érkező kínai gyáróriás, s jövő év közepétől is csak félezer dolgozó foglalkoztatását tervezik.

Benke Norbert azt mondta: mindent megtesznek azért, hogy a most állásukat veszítő dolgozók fillérre megkapják elmaradt járandóságaikat, a végkielégítéseket. A beszédeket követően jelképesen eltemették az Elcoteqet, majd a tömeg csendben elvonult.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés