Elhunyt Sisa István, emigráns közíró

Virginiai otthonában, 94 éves korában elhunyt Sisa István, az amerikai és a nyugati magyarság ismert közírója, 1944-es emigráns – értesült az MTI.

Sisa István, aki 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetésben részesült, a cikkein túl számos könyvet jelentetett meg a magyarság érdekében magyar és angol nyelven egyaránt.

A világháború után egy ideig Ausztriában élt, osztrák lapokba írt, illetve munkatársa volt az ottani rádióknak. 1951-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba.

A még Európában kiadott Tájékoztató Szemlével először irányította az emigráció figyelmét a kisebbségi kérdésekre, szomszédnépeink életének gyűlöletmentes szemléletére. Amerikába áttelepedve tevékenységét – immár angol nyelven kiadott – az Exiled Europe című időszaki folyóirat szerkesztésével folytatta.

Ennek sikeréből fejlődött ki a Free World Review nevű, nemzetközileg is ismertté vált külpolitikai szemle, melynek az 1950-60-as években főszerkesztője volt. A nyugati szellemi élet számos személyisége ismert gondolkodók, politikusok írtak benne, és nyugati államfők, miniszterek is megszólaltak hasábjain, mint Abba Eban, Habib Burgiba, Habsburg Ottó, Lidell Hart és Norodom Szihanuk herceg. Munkásságának fókuszában a magyarság nemzetközi hírnevének javítása állt.

Az 1956-os szovjet inváziót követően két társával, Juharos Istvánnal és Mártonffy Istvánnal azzal hívta fel magára a világsajtó figyelmét – az erről készült fotó a The New York Timesban és a New York Daily Newsban is a címlapon szerepelt – hogy a New Yorki-Szabadság-szobor fáklyájának kilátó erkélyéről óriási méretű magyar és amerikai zászlót, valamint tiltakozó transzparenseket lengetett.

Magyaródy Szabolcs, a kanadai Corvinus Library kiadó tulajdonosa az MTI-hez eljuttatott csütörtökön méltatása szerint Sisa összeállította a magyarokkal foglalkozó idegen nyelvű könyvek listáját. A kanadai Rákóczi Szövetség megbízásából összeállította a Magyarság Kézikönyvét, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség felkérésére pedig megszerkesztette a Szétszórt árvalányhaj című kiadványt.

Sisa István életének főműve The Spirit of Hungary (Magyarország szelleme) című, Kanadában, majd Amerikában többszörösen kiadott, nagyszabású, angol nyelvű album, a magyar történelmet és kultúrát az őshazától a rendszerváltásig bemutató körkép. A könyv máig is elsősorban a az emigráció körében ismert.

Sisa Istvánt november 24-én búcsúztatják a monetai Feltámadás katolikus templomban, amelynek ő is egyik alapítója volt.

Hirdetés