10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaElindult a szemétlerakók rendezése

Elindult a szemétlerakók rendezése

Összesen mintegy négy és félmilliárd forintból 89 településen indult meg a hulladéklerakók rekultivációja a régióban – mondta Papp Gábor, a programot levezénylő Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás intézményvezetője csütörtökön, a pécsi városházán rendezett sajtótájékoztatón.

Mint az a rendezvényen elhangzott, a százszázalékos uniós finanszírozást élvező programban a régió 89 településén jelenleg már párhuzamosan zajlanak a munkálatok. Az elavult, a környezetet erősen szennyező lerakók rekultivációja 2012 nyarára fejeződhet be.

A projekt során 59 lerakót a szigetelést követően termőréteggel fednek be, hat esetében átmeneti záróréteget hoznak létre, 25 telepet pedig teljesen felszámolnak. Ez utóbbiak esetében a felhalmozódott hulladékot válogatás után megfelelő, korszerű telepekre szállítják, a szemét egy részét pedig újrahasznosítják. Ezt követően a telep területét kezelik, s visszaadják azt a környezetnek.

Márkus György, a munkálatokat végző konzorciumot vezető Strabag Zrt. területi igazgatója elmondta: a kiviteli tervek az őszre elkészültek, így 67 lerakó esetében munkakezdési engedély birtokában vonultak fel a területekre. Tíz lerakó esetében jelenleg már 90, további tíz esetében pedig 50 százalékos a készültség. A többi telepen párhuzamos munkavégzés zajlik, de legtöbb esetben a bozótirtásokon és a geodéziai felméréseken már túl vannak.

Csizi Péter, Pécs alpolgármestere kiemelte: a települések önerőből képtelenek lettek volna elvégezni a munkákat, így rendkívül fontos, hogy az unió a feladat egészének finanszírozását felvállalta. Mint mondta, örömteli, hogy hosszas előkészületek után végre a gyakorlati tennivalókra került sor.

Mint arról korábban beszámoltunk, a felszíni és felszín alatti vizek további szennyeződésének megakadályozása, valamint a környezetterhelés csökkentése miatt kerül sor a régi, műszakilag nem megfelelő, bezárt, illetve felhagyott települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációjára. Az érintett települések lakosai pozitívan fogadják a projektet. Egy közelmúltban végzett felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek közel 80 százaléka rendezetlennek, zavarónak vagy bűzösnek tartja a lerakókat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő