Elindult a “vágy metrókocsija”

Hivatalosan is a flört, az ismerkedés színhelye mostantól szombatonként a prágai metró szerelvényeinek középső kocsija.

A néhány hónapja bejelentett, élénk hazai és nemzetközi visszhangot kiváltó újítást a prágai közlekedési vállalat (DPP) egyebek mellett azzal a nem titkol a céllal vezette be, hogy a szingli autósokat rávegye a tömegközlekedésre.

“Az embereknek ma kevés a lehetőségük az ismerkedésre, esetleg valamilyen rendezvényen vagy a munkában. A metróban az emberek ma már rendszerint olvasnak, tanulnak, zenét hallgatnak. Tehát miért ne lehetne kihasználni a metrót ismerkedésre is?” – magyarázta az ötletet a közlekedési vállalat szóvivője.

A hivatalos nevén “kommunikációs kocsi” az eredeti elképzelések szerint az utolsó lett volna a szerelvényeken, de a végül is a középső kocsi fogja ezt a szerepet betölteni. “Rájöttünk, hogy az utolsó kocsikból a végállomásokon első kocsi lenne, ezért a középső mellett döntöttünk” – jelentette ki Jaroslav Duris, a DPP igazgatója.

A prágai sajtóban csak “flörtvagonnak” nevezett intézményt először a metró A jelzésű, zöld vonalán vezetik be. A kocsik nincsenek külön megjelölve, de minden metróállomáson plakátokon és a hangosbeszélőn is tájékoztatják róla az utasokat. Aki tehát beszáll a középső kocsiba, tudni fogja, hogy az az ismerkedésre is szolgál. A “vágy metrókocsija” egyelőre szombatonként délelőtt tíztől este tízig áll az érdeklődők rendelkezésére.

A nem szokványos ötletnek hatalmas visszhangja támadt Csehországban, de az európai és az amerikai sajtó is felkapta. A lapokban és az internetes közösségi portálokon megjelent reakciókból az tűnt ki, hogy a széles közönség vevő az ötletre. Külföldön pedig azt emelik ki, hogy Prága ezzel újabb turistacsalogatóhoz juthat.

Ugyanakkor vannak, akiknek nem tetszik az ötlet, és rámutatnak a lehetséges problémákra is. “Ha a nagy rohanásban véletlenül a +szerelemvagonba+ szállok be, s ezt a férjem is megtudja, ki fogja neki megmagyarázni, hogy ennek csak a sietség az oka?” – tette fel a kérdést egy fiatal édesanya. “A fiatalok már most is túlságosan szabadosak, miért kell nekik ezt még megkönnyíteni?” – kérdi egy középkorú vallásos férfi.

Másoknak pedig kiegészítő javaslataik vannak. “Nem lenne rossz, ha egy kis bár is lenne a kocsiban. Olvastam, hogy valamikor volt ilyesmi a villamosokon” – írta a Facebookon egy cseh egyetemista.

A prágai metróhálózat hossza mintegy 60 kilométer, utasainak száma évente mintegy hatszázmillió. A cseh sajtó azt írja, hogy a terv megvalósításával a prágai metró lesz a világ egyik legnagyobb ismerkedő helye.

“Tekintettel az utasok és az egyedül élők nagy számára nem kétséges, hogy lesz miből válogatni” – jegyezte meg a Mladá Fronta Dnes című napilap.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés