Ilyen lett Pécs új gyöngyszeme!

pintér kert1

Befejeződött a Pintér-kert rekonstrukciója: Pécs számos védett növényfajnak otthont adó nevezetessége csütörtökön nyílt meg újra a látogatók előtt.

Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program pályázatán elnyert mintegy 60,6 millió forintból meghatározott növényfajok és állományok ritkítását, új élőhelyek létesítését, a kerítés és a támfalak felújítását végezték el – közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) az MTI-vel.

pintérkert3

A kivitelező sétányokat, pihenő- és kilátópontokat, rendezvényteret alakított ki, korlátokat állított, tájékoztató táblákat helyezett ki és egyebek mellett egy olyan illatkertet épített, amelynek élénk színű és erős illatot árasztó növényei várhatóan a gyengénlátóknak, illetve a vakoknak is élvezetessé teszik a kert látogatását.

A növényei telepítőjéről, Pintér János nyugalmazott pécsi banktisztviselőről elnevezett kert az 1920-as években jött létre, és mintegy három évtizede áll országos védelem alatt. Az 1,8 hektáros területen több mint harminc védett növényfajt tartanak nyilván, köztük több csodabogyót, a pirítógyökeret és a bánáti bazsarózsát.

pintér kert4

A Mecsek déli oldala számos őshonos növényfajának, valamint a szubmediterrán és mediterrán jellegű növények együttesének köszönhetően a kert hosszú ideje segíti a helyi természetvédelmi oktatást, szemléletformálást, és mostantól az a felső része is látogathatóvá vált, amely a jellegzetes mecseki karsztbokorerdő látványát kínálja a vendégeknek.

A teljes körű rehabilitációra a kert elöregedése miatt volt szükség, illetve azért, mert előre törtek benne az agresszív fajok, miközben a védett vagy fokozottan védett növények élőhelyeinek területe csökkent. Problémát jelentett a fák lombkoronái által vetett árnyék is, amely akadályozta a fényigényes, lágyszárú növények fejlődését.

Hirdetés