Eltűntek a fenyőerdők

Mintegy ezer hektárról eltűnt a fenyőerdő a székelyföldi Görgényi-havasokban 1995 óta – állapította meg műholdas felvételek összehasonlításával a román Mezőgazdasági és Erdészeti Kutatóintézet.

Vladimir Gancz, a kutatóintézet munkatársa a keddi Romania Libera napilapban számolt be a Gyergyószentmiklósi Erdészeti Hivatal által felügyelt területen történt erdőirtásokról. Megállapításait a Krónika is  közölte szerdai számában. Amint a szakértő elmondta, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA ingyen bocsátja a kutatók rendelkezésére az évek során készített felvételeket, egy számítógépes program pedig e felvételek összehasonlítása alapján jelzi a változásokat.

A Romania Libera honlapján is közzétett felvételeken bárki láthatja, miként tűnt el ezer hektár erdő a Görgényi-havasokból. A szakértő szerint 2003 és 2006 között volt a legszembeötlőbb a változás, ekkor mintegy 650 hektár lucfenyőerdőt vágtak ki. A szakértő arra figyelmeztetett, hogy a tarvágás után a tulajdonosnak kötelessége lenne újraerdősíteni a területet, a felvételeken azonban ennek semmi jele nem látszik.

“Mi nem mondhatjuk  meg, hogy a fákat engedéllyel vagy törvénytelenül vágták ki, de három év alatt 650 hektár tarvágás gyanús. Ha természeti katasztrófa történt volna, arról tudnánk” – jelentette ki a kutató. Hozzátette, hogy korábban a mezőgazdasági minisztérium államtitkára telefonon megfenyegette a kutatóintézetet, amiért az erdőirtások figyelésével foglalkozik.

Csibi Magor, a Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai szervezetének vezetője a Krónikának elmondta, hogy a hivatalos adatok szerint az utóbbi húsz évben két százalékkal nőtt az erdővel borított terület Romániában. Szabad szemmel is látható azonban, hogy a hivatalos adatok távol állnak a valóságtól. A környezetvédő szerint a fő gondot az jelenti, hogy a törvények rengeteg kiskaput biztosítanak a legalitás határvonalán dolgozó fakitermelő cégeknek.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés