4 C
Pécs
szerda, április 17, 2024
KezdőlapHírzónaEltűnt gyerekekre emlékeznek

Eltűnt gyerekekre emlékeznek

A tejesdobozok és ásványvizes flakonok mellett mostantól kenyércsomagoláson is feltüntetik eltűnt gyermekek fotóit és adatait, emellett közösségimédia-alkalmazás is indul az érintettek felkutatására.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű, május 25-i rendezvényről tartott pénteki, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: jelenleg 1111 eltűnt gyermeket és fiatalkorút keresnek, ebből 245 esetet még az előző évről hoztak át. A 12 és 16 év közöttiek döntően intézetből tűntek el, és fele-fele arányban vannak köztük a fiúk és a lányok.

A szóvivő tájékoztatása szerint tavaly 13 239 körözést rendeltek el. A tapasztalatok alapján a keresettek egyharmada 48 órán belül előkerül, s hasonló az arány egy héten, illetve egy hónapon belül is.

Garamvölgyi László kitért arra is, hogy az eltűnteket nem veszik ki a rendszerből addig, amíg nem tudják, mi lett velük.

Kárász Róbert televíziós műsorvezető, a gyermekek felkutatására indított kampány ötletgazdája és szervezője arról beszélt, hogy 2011-ben, az első évben csak tejesdobozra tették ki az eltűntek adatait, a következő évben ásványvizes flakonokra, most pedig toastkenyér-csomagolásra is. A kampányban az idén hatmillió doboz tejen, ötmillió ásványvizes flakonon és mintegy 100 ezer kenyéren tűnnek fel a fotók és adatok.

Ezzel párhuzamosan elindult egy közösségimédia-alkalmazás is, a keresőprogramban ugyancsak meg lehet osztani az eltűntek adatait.     Az első évtől több mint 40 gyermek fényképét közölték, s közülük 12 gyermeket meg is találtak. Kárász Róbert megjegyezte: bízik abban, hogy a támogatóknak köszönhetően rövidesen a tengerentúlon és az Európai Unióban is átveszik a kezdeményezést.

Az idén hat magyar nagyvárosban tartják meg az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű rendezvényt május 25-én, az eltűnt gyermekek világnapján. A rendezvénysorozatba a fővároson kívül Győr, Kecskemét, Pécs, Székesfehérvár és Békéscsaba is bekapcsolódik: koncerteket, rendőrségi bemutatókat és családi programokat tartanak. A látogatók a civilek sátraiban felvilágosítást kaphatnak a gyerekeltűnések statisztikájáról és a csellengés veszélyeiről is.

A rendezvény minden helyszínen világító „lámpások”, vagyis 6500 világító lufi felengedésével zárul.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

további hírek