Elutasította a népszavazást

Elutasított több, a trafikpályázatot érintő népszavazási kezdeményezést keddi budapesti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).

A testület azért nem hitelesítette a benyújtott kérdések mintapéldányát, mert azok egy részét nem találta egyértelműnek, más kezdeményezéseket pedig azért nem engedett át, mert megítélésük szerint azok tárgya nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe.

A beadványokat megfogalmazó magánszemély például azt akarta elérni, hogy a forgalomba hozott cigaretták csomagolásán legyen kötelező a “Trafikmutyi miatt ne vegyen dohányterméket!” felirat.

A többi kérdés egyebek mellett a pályázati eredmény megsemmisítésére, illetve új pályázat kiírására vonatkozott, valamint az eljárás és a dokumentumok nyilvánosságra hozatalát célozta.

Az OVB mostani ülése az első azóta, hogy a köztársasági elnök – a miniszterelnök javaslatára – pénteken kinevezte a választási iroda új vezetőjét, Pálffy Ilonát, aki a testület keddi ülésén egyelőre nem jelent meg

Az OVB titkársági feladatait is ellátó iroda elnevezése is megváltozott; a korábbi Országos Választási Iroda (OVI) helyett a jövőben Nemzeti Választási Irodaként (NVI) működik, önálló intézményként, saját költségvetéssel, kibővült hatáskörökkel.

Az NVI-nek jelenleg az új vezető az egyetlen tagja, Pálffy Ilona várhatóan a következő hetekben hozza meg az intézményt érintő fontosabb személyi és szervezeti döntéseket

Sári Miklós, az OVI utolsó elnöke május elején az MTI megkeresésére arról beszélt, hogy az eddig gyakorlatilag “projektszervezetként” működő OVI munkatársainak jelentős része a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) választási főosztályának tagjaiból állt, és az elmúlt években 20-25-en dolgoztak itt.

Mivel azonban az új választási törvény számos más feladattal is megbízta az új választási irodát, várhatóan a jelenleginél sokkal többen dolgoznak majd itt, például a határon túli magyar választópolgárok regisztrációjának kezelése miatt.

Sári Miklós akkor kilátásba helyezte, hogy a többletfeladatok, az új munkatársak érkezése és az intézmény működését biztosító saját háttérapparátus kiépítése miatt várhatóan lényegesen nagyobb költségvetési forrásból kell gazdálkodnia az irodának, amely – bár erről még nem született döntés – nagyobb ingatlanba is költözhet.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés