12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaKiakadtak a pécsi építészek a "sámándob" miatt

Kiakadtak a pécsi építészek a „sámándob” miatt

A Dél-dunántúli Építész Kamara vezetősége állásfoglalást adott ki a Milánói Világkiállítás magyar pavilonjával kapcsolatban. Mint írják, az önkényesen megváltoztatott értéksorrend a szakma számára megalázó.

„Május 22-én Szőcs Géza kormánybiztos egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonja nem az ötletpályázat nyertes terve alapján valósul meg. A hír megdöbbentő, mert a pécsi Getto Tamás és Hutter Ákos „Malom” című terve régen nem látott, őszinte és elfogulatlan támogatást kapott a szakmától és a szélesebb publikumtól is” – jegyzi meg közleményében a szervezet.

malom01

Ugyanez, írják, a most helyette kiválasztott – Sárkány Sándor és Ertsey Attila által jegyzett „Alakor” című munkáról már a pályázaton elnyert 2. helyezésével kapcsolatban sem volt elmondható.

„A Kormánybiztosnak joga van a zsűri döntésétől eltérni, azonban a szakmailag indokolatlanul, önkényesen megváltoztatott értéksorrend a szakma számára megalázó. Hiteltelenné teszi általánosságban is a pályázatokat, komoly feszültséget kelt az építész társadalomban. Szakmai legitimáció nélkül az eredmény megkérdőjelezhető, ennek nemzetközi közszemlére tétele Magyarország számára kulturális téren veszteséget jelent” – állították.

A szervezet csatlakozik a tiltakozást bejelentő szakmai szervezetekhez, közösségekhez. Egyúttal határozottan kéri a kormánybiztost, hogy döntését a tervpályázat zsűrijének döntésére alapozva változtassa meg, és a „Malom” tervét valósítsák meg.

[box title=”A Dél-dunántúli Építész Kamara vezetőségének tagjai” box_color=”#de1111″]Bachmann Bálint, Dévényi Sándor, Földesi Zoltán, Horváth András, Karlovecz, Zoltán, Kokas, Ignác, Lugosi Ágnes, Máté János, Váczi Gabriella.[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő