Erdély és Eger áll idén a középpontban

Ma van a Múzeumok éjszakája, amelyen országszerte több mint 360 intézmény mintegy kétezer programmal várja az érdeklődőket. A programok középpontjában Erdély és Eger áll.

Idén először kiemelt témához is kapcsolhatták kínálatukat az intézmények, így csaknem félszáz, erdélyi témájú képzőművészeti, irodalmi, néprajzi és gasztronómiai program közül válogathatnak az érdeklődők. Az Élő Erdély című témában meghirdetett programok célja, hogy Erdély máig élő értékközvetítését hangsúlyozzák.

A Magyar Nemzeti Galériában látható csaknem 40 program jelentős része a Sors és jelkép – Erdélyi magyar képzőművészet 1920-1990 című kiállításhoz kapcsolódik, de számos gyerekkoncert, valamint a Nemzeti Filharmonikusok és az Esti Kornél Akusztik is hallható lesz. Koncertek, dokumentumfilm-klub, tárlatvezetések és a pincétől a padlásig vezető múzeumi túra várja a közönséget a Néprajzi Múzeumban, ahol a programok középpontjában Erdély és az afrikai kultúrák állnak.

Fegyverbemutatókkal, életképekkel ad ízelítőt Magyarország ezeréves történelméből a Múzeumok éjszakájának kiemelt vidéki helyszíne, az egri Dobó István Vármúzeum. Elődeink fegyverei – fegyvereink elődei címmel kiállítás nyílik a Dobó bástyában, emellett táncprodukciók, előadások és hagyományőrzők bemutatói szórakoztatják a közönséget. A programokat 11 órakor az Egri csillagok című történelmi musicalből bemutatott részletekkel zárják.

Az egri Eszterházy Károly Főiskolán kisállatbemutatót tartanak, a Líceum Varázstornyában periszkópos és lézeres városnézéssel, természettudományos kísérletekkel és a planetáriumi műsorokkal szórakoztatják a közönséget.

Ezen az estén a múzeumok mellett várak, skanzenek, állatkertek, vadasparkok, fürdők, arborétumok, kulturális központok és levéltárak is várják a látogatókat.

A rendezvénysorozat médiapartnere az MTVA, amely három telephelyével is csatlakozott a programkínálathoz. A Kunigunda útján lévő Látogatóközpontban egyebek közt a jelmez- és kelléktárat, valamint a TV Maci háló- és fürdőszobáját nézhetik meg az érdeklődők. A Pollack Mihály téri Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyen interaktív kaland várja a látogatókat, míg a Naphegy téri MTI-székházban a hírkiadás kulisszatitkaiba pillanthatnak be a látogatók.

A budapesti programokat egységes karszalagbelépővel látogathatják az érdeklődők. A karszalaggal rendelkezők továbbá a rendezvények ideje alatt igénybe vehetik a hat különböző útvonalon közlekedő BKK Múzeumbuszokat. A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít az ország bármely belföldi állomásáról Budapestre és a vidéki helyszínekre. A rendezvény részletes programja a www.muzej.hu weboldalon és mobil alkalmazáson érhető el.

A rendezvény fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Hirdetés