Erdélyi politikust akarnak letartóztani

Egyelőre nem kíván visszatérni Romániába Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerdán lemondott parlamenti képviselője, akinek az előzetes letartóztatásához kérte a parlament hozzájárulását a román korrupcóiellenes ügyészség (DNA).

A december óta Magyarországon tartózkodó politikus az egyik közösségi portálon írásban válaszolt az MTI kérdéseire. Közölte, megszüntette a romániai jogi eljárások iránti bizalmát a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének a visszaszolgáltatása miatt ellene kirótt felfüggesztett börtönbüntetés, és az a tény, hogy a DNA csupán azért kéri az előzetes letartóztatását, mert tagja volt a kártérítéseket megítélő bizottságnak.

„Számomra nem megoldás, hogy hosszú évek múlva kiderül, hogy igazam volt, miközben engem jogtalanul bezárnak, elnémítanak és meghurcolnak” – nyilatkozta Markó Attila. Kijelentette, maga is híve a romániai korrupcióellenes harcnak, és vallja, hogy a korrupt politikusokat felelősségre kell vonni, meg kell büntetni, de hangsúlyozta, ő soha nem kért és nem kapott csúszópénzt, és az ellene folyó vizsgálat a jogállamiság alapjait sérti.

Markó Attila kijelentette, ha a román hatóságok a kiadatását kérik Magyarországtól, a magyar hatóságok rendelkezésére áll. Hozzátette, a kiadatási kérelmet a román félnek meg kell indokolnia, és a DNA jelenleg csak azt rója fel ellene, hogy tagja volt a kártérítéseket megítélő bizottságnak. „Ez sehol a világon nem bűncselekmény, még kevésbé korrupció. Lennie kell Európában egy olyan igazságszolgáltatásnak amely látja a nyilvánvaló dolgokat” – jelentette ki a politikus.

A politikus úgy vélte, a romániai igazságszolgáltatás eszközzé vált: a restitúció és a kárpótlás leállításának, a visszaszolgáltatott javak visszaállamosításának az eszközévé. Kijelentette: helyesli, hogy feleljenek a tetteikért a restitúciós és kárpótlási bizottságoknak azok a tagjai, akiket esetleg lefizettek, de úgy vélte, hogy a DNA „a kártérítést és a restitúciót állítja be olyan korrupció-forrásnak, amit vissza kell szorítani”. Szerinte ezt Magyarország és Európa sem nézheti tétlenül.

Markó Attila elmondta, nem tudja milyen hosszú lesz a magyarországi tartózkodása. Hozzátette, a szülőföldjén szeretné folytatni a munkáját, „ha a jogállamiság helyreáll”.

Markó Attilát három rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja a DNA amiatt, hogy a román restitúciós hatóság kártérítési bizottságának tagjaként a többi taggal együtt a piaci árhoz képest túlértékelt telkek alapján ítélt meg kártérítéseket. Tavaly novemberben már három évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak a református egyház részére történt visszaszolgáltatása miatt.

Hirdetés