Eredményes a MÁV?

Nagyon kedvezően alakultak a MÁV tavalyi gazdálkodási adatai csoport- és vállalati szinten egyaránt, a MÁV Zrt.-nek évtizedek óta először sikerült pozitív üzemi eredményt elérni – nyilatkozta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek.

Ez elsősorban a költséghatékonyabb és takarékosabb működésnek, valamint a pályavasút állami költségtérítésére hozott kormányzati intézkedésnek köszönhető – mondta.

A MÁV csoportszinten 129 milliárd forint árbevételt ért el, üzleti eredménye 15 milliárd forintot tett ki, adózás előtt 2,3 milliárd forint profitot realizált.

Dávid Ilona kiemelte, hogy először gazdálkodott pozitív üzemi eredménnyel a MÁV Zrt., 2012-ben 2,9 milliárd forintot ért el, a mérleg szerinti eredmény ugyanakkor még 6,5 milliárd forint veszteséget mutat, ami a 2002-2010. közötti működési hitelek pénzügyi terheiből adódott.

Az elnök-vezérigazgató kifejtette: a MÁV Zrt.-hez tartozó pályavasúti és egyéb háttérszolgáltatási területen elért mintegy 3 milliárd forint eredmény mögött komoly kormányzati lépés is meghúzódik. 2012-ben a kabinet szerződés szerint finanszírozta a pályavasút működését, nem kényszerítette a vasúttársaságot újabb hitelfelvételekre, illetve tavaly az új menedzsment új és szigorú üzleti tervet dolgozott ki, amelyben jelentős megtakarításokkal számolt folyamat racionalizással és bevételnöveléssel.

A költségmegtakarítások között jelentős tételt képviselt a szolgáltatás jellegű kiadások elmaradása, például nem vettek igénybe tanácsadási és szakértői szolgáltatást, hanem házon belül oldották meg a feladatokat, létszámstopot rendeltek el. Az adminisztratív költségek csökkentek azzal, hogy nem vettek részt a jogszabályi kötelezettségen túlmutató konferenciákon, utazásokon. A pályavasút kiadásait is kézben tartották, évente mintegy 35-37 milliárd forintot költ a vasúttársaság saját forrásból pályakarbantartásra, amelyet terv szerint végeznek el, figyelembe véve a személy- és áruforgalom volumenét – tette hozzá.

A leányvállalatok közül a csoportként működő MÁV-START 2,2 milliárd, a MÁV-Trakció 2,5 milliárd forint, a MÁV-Gépészet 0,5 milliárd forint eredményt ért el. A MÁV-START a bevételeit 1,3 milliárd forinttal tudta növelni az előző évhez képest azáltal, hogy bővült a nemzetközi menetdíjbevétele, emellett több volt a belföldi fizető utasok száma is. Továbbá költségmegtakarítást értek el a karbantartás csoporton belüli elvégeztetésével, illetve olcsóbban tudtak üzemanyagot vásárolni – mondta az elnök-vezérigazgató.

Dávid Ilona sikernek tartja azt is, hogy az államnak nem kellett adósságkonszolidációt végrehajtania, önerőből tudták törleszteni a korábban felvett hiteleket. 2012. év végén 229 milliárd forint volt a MÁV csoportszintű adósság-állománya, szemben a 2011. évi 277 milliárddal.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés
MEGOSZTÁS
Előző cikkPécs pénzügyi szeme
Következő cikkGombár a polgármester

1 hozzászólás

Comments are closed.