Érettségizőket köszöntött a város

Páva Zsolt, Pécs polgármestere hétfőn a Kodály Zoltán Gimnáziumban adott emléklapot az érettségiző diákoknak, ezzel a gesztussal is érzékeltetve azt, hogy a baranyai megyeszékhely számít a fiatalokra.

Az önkormányzat – folytatva a néhány éve elindult kezdeményezést – idén is emléklapot adott át az érettségizőknek, s Páva Zsolt, Pécs polgármestere a Kodály Zoltán Gimnázium 12/C osztály végzőseinek nyújtotta át a gesztusértékű iratot.

A polgármester közölte: az emléklapon olvasható a maturáló fiataloknak szóló önkormányzati üzenetet, miszerint „Számítunk önre” , valóban komolyan gondolja a város. Pécs minden fiatalra, itt végző diákra számít, s az új munkahelyek létrejöttével, a gazdasági nehézségek elmúltával minél inkább mód van arra, hogy a most érettségizők Pécsett tanuljanak, dolgozzanak, éljenek tovább, a fiatalok nélkül a jövő elképzelhetetlen – mondta a városvezető.

Kulcsár László érettségi elnök az immár felszabadultan várakozó, zömében lányokból álló osztálynak azt mondta, hogy mindenki sikeres vizsgát tett, néhány nappal ezelőtt voltak, akik még csak nem is reménykedtek ebben.

Kiemelte: az érettségi bizonyítvány belépő a potenciálisan sikeres felnőtt létbe, ehhez a viszont a tanulás elengedhetetlen feltétel, s egyben mindenkinek azt kívánta, hogy folytassa tanulást – mondta.

Az érettségi vizsgák elindulásakor több óriásplakáton kívánt sok sikert az érettségiző fiataloknak az önkormányzat, s a plakátokon a siket modell, Weisz Fanni biztatta a diákokat. A város ugyanis azt szeretné elérni, hogy az itt élő diákok valóban magukénak érezhessék a várost.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés