Erősebb uniós védelem

Az uniós országok igazságügyi miniszterei csütörtökön Luxembourgban elfogadták azt az európai bizottsági javaslatot, amely az erőszakos cselekmények – és különösen a családon belüli erőszak – áldozatainak az egész EU-ra kiterjedő védelméről szól.

A javaslat értelmében az erőszakos cselekményeket elszenvedők számíthatnak majd arra, hogy a hazájukban meghozott távoltartó határozat tartózkodási helyüktől függetlenül az egész unió területén védelmet biztosít számukra. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az egyes uniós országokban meghozott távoltartó határozatokat minden tagállamban el kell majd ismerni.

A felmérések szerint az európai nők mintegy egyötödét életük folyamán legalább egyszer fizikailag bántalmazzák.

Viviane Reding igazságügyi EU-biztos nyilatkozatban üdvözölte a miniszterek jóváhagyó állásfoglalását. Bízik abban – tette hozzá -, hogy a tagállamok mielőbb gondoskodnak az irányelv megvalósításáról.

Az uniós jogszabály 2015. január 11-én lép hatályba.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés