13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaErősen motivált Pécs új jegyzője

Erősen motivált Pécs új jegyzője

Dr. Lovász István látja el májustól Pécsett a jegyzői feladatokat. A hivatal új vezetőjét Páva Zsolt polgármester mutatta be pénteken a sajtó képviselőinek. Mint utóbbi elmondta, fiatal, ambiciózus, jó munkabírású, s felkészült szakembert találtak az új tisztségviselő személyében.

Dinamikus, gyors és rugalmas hivatali munkát vár a kollégáitól dr. Lovász István, Pécs új jegyzője, aki a törvényesség maximális betartását helyezi előtérbe munkája során – derült ki azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyen a polgármester bemutatta a hivatal új vezetőjét.

Páva Zsolt azt mondta, hat jelentkező adott be munkát a márciusban kiírt álláspályázatra, s Lovász István munkája képviselte magasan a legjobb minőséget. Kiválasztása során az is előnyt jelentett, hogy az új jegyző idestova hét esztendeje dolgozik a hivatalban, ismeri belülről a városháza működését, s a folyamatban lévő ügyeket illetően is felkészült.

A városvezető elmondta: sok elvárása van, kettő ezek közül azonban kiemelkedik. Azt kell ugyanis a jegyzőnek elérnie, hogy még inkább növekedjen a hivatal nyitottsága a pécsiek felé, gördülékenyebbé váljon az ügyintézés, s növekedjen a szakmai munka minősége is.

A 32 éves, fiatal szakember Pécs és a pécsiek szolgálatát tekinti a legfontosabb feladatának. Elmondta: az a vezérelve, hogy a hivatal van a pécsiekért, és nem a pécsiek a hivatalért. Céljának tekintette, hogy sokkal gyorsabb ügyintézés jellemezze a polgármesteri hivatalt, illetve, hogy a városirányításhoz szükséges munkavégzés is pontosabb legyen a korábbiaknál.

Lovász István 2004 óta dolgozik a Polgármesteri Hivatalban. Munkáját jogi fogalmazóként kezdte, majd végigjárva a ranglétrát, 2006-tól vagyongazdálkodási csoportvezetőként, majd 2008-tól a Városfejlesztési Főosztály vezetőjeként látta el feladatait. Idén januárban nevezték ki a Referatúra Főosztály vezetőjének, ami a korábbi vezetői, illetve szakmai feladatok továbbvitelét jelentette. Emellett az ágazati (szak)referatúrák, mint a közgyűlés egyes bizottságai köré rendezett munkaszervezetek feladatainak összehangolását, jogi és szakmai felügyeletét látta el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő