Érthetetlen rongálások a parkerdőkben is

Milliós nagyságrendben törtek-zúztak eddig az idén a Pécs környéki parkerdők területén. A legtöbbször ismeretlen tettesek számlájára szétvert és elégetett, fából készült asztalok, padok, kukásedények írhatók, de az sem ritka, hogy a vandálok „puszta szórakozásból” tájékoztató táblákat szednek ízekre. A napokban pedig az Assisi Szent Ferenc szobor megcsonkításáról számoltunk be.

Csak az utóbbi néhány hónapban tucatnyi hulladékgyűjtőt, két padot és egy asztalt vertek szét és égettek el ismeretlen elkövetők a pécsiek pihenését és kirándulását szolgáló malomvölgyi- és mecseki parkerdőkben. Emellett a Tettyén s másutt életveszélyes helyzeteket is teremtettek azzal, hogy a kilátók mellvéd deszkáit, tetőszerkezetét, egyéb alkatrészeit távolították el.

Mint azt a Pécs Holding Zrt. városüzemelési osztályvezetője munkatársunknak elmondta, emellett információs táblákat, tanösvénytáblákat is szétvertek. Legutóbb például a Flóra és a Balázs pihenőnél történt rongálás: ezeken a helyeken fa korlátokat, padokat, parkerdei kukákat törtek össze, hogy később a pihenők kellős közepén tüzet rakjanak a deszkákból. Az égervölgyi tanösvényen korábban kihelyezett tizenöt ismeretterjesztő táblából hármat hagytak meg csupán, így folyamatosan pótolni kell ezeket.

Az osztályvezető utalt rá: az utóbbi hónapokban olyan ütemben szaporodtak meg a rongálások, hogy a Pécs Holding Zrt. saját asztalos üzeme alig bírja a sérült darabok utángyártását, magának a cégnek pedig az erre szánt pénzkeret előteremtése jelent egyre nagyobb nehézséget.

Mint megtudtuk – bár a tetten érés ekkora, több száz hektáros terület esetében, szinte lehetetlen – legtöbb esetben fiatal csavargók felelősek a gaztettekért. Szinte kivétel nélkül el is tüzelik a helyszín közelében a parkerdei bútorokat.

A Pécs Holdingnál erdész kolléga, s erdőgondnokok járják folyamatosan a parkerdőket, azonban előfordul, hogy ezek a munkatársak is csak bizonyos idő elteltével értesülnek a rongálások miatt fennálló esetleges balesetveszélyről. Éppen ezért az osztályvezető arra kéri a pécsieket, hogy amint a vandalizmus „eredményével” találkoznak, mielőbb értesítsék a Pécs Holding Zrt.-t. a 06-80/-203-988-as zöldszámon a gyors helyreállítás megkezdése miatt.

Dr. Murai Ágnes alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője azt mondja, bár járőreik az égervölgyi és a malomvölgyi parkerdőt is szinte napi rendszerességgel bejárják, csak az esetek töredékében tudják tetten érni az elkövetőket a területek kiterjedtsége miatt. Hozzátette: Malomvölgyben tavaly, Égervölgyben idén sikerült elfogni vandálokat “munka közben”.

Az elkövetőket leggyakrabban pénzbírságra kötelezik, extrémebb esetekben pedig felfüggesztett börtönbüntetés lehet a jussuk. Az alezredes azt tanácsolja azoknak, akik vandalizmust tapasztalnak, hogy a lehető leghamarabb értesítsék a rendőrséget, s – hacsak nem biztos túlerejében – ne próbálja feltartóztatni a tetteseket. Az is nagy segítség ugyanis az egyenruhásoknak, ha pontos képet kapnak az esetről, személyleírásokhoz, menekülési irányokhoz jutnak – tette hozzá.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés