Eseménydús lesz az 1566-os szigetvári emlékév

Zrínyi és Szulejmán szobra Szigetváron - A szomszédvárról indult a magyar-török együttműködés

A magyar, a török és a horvát államfő látogatásával, a meghívott nemzeteket bemutató tematikus napokkal, nemzetközi tudományos konferenciával, illetve szobor- és emlékműavatásokkal ünneplik Szigetváron és Pécsett szeptemberben a Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékévet.

Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a jubileum szeptember 7-i központi programján – a szigetvári vár ostromának 450. évfordulójának délelőttjén – várhatóan egyszerre látogat a baranyai városba Áder János meghívására Recep Tayyip Erdogan török és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő.

Hozzátette: aznap délután Szigetváron nagygyűlés keretében emlékeznek meg Zrínyi Miklós példamutató hősiességéről.

Szeptember 6-án a szigetvári Szent Rókus templomban szentmisén emlékeznek az ütközet halottaira. Ezzel egy időben a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) háromnapos nemzetközi konferencia kezdődik a XVI. századi magyarországi harcokról, az Oszmán és a Habsburg birodalom közötti háborúkról “a világ meghatározó tudósainak részvételével” – részletezte Hóvári János.

Szigetvár török testvérvárosát Trabzont és az ország meghatározó művészeit látják vendégül a baranyai várban a szeptember 8-ra tervezett török-nap keretében, ahol másnap horvát-napot tartanak.

Hóvári János úgy fogalmazott hogy, szeptember 10-11-én “egész Magyarországot várjuk Szigetvárra, hogy közösen emlékezzünk a 450 évvel ezelőtti eseményekre”.

Az MTI érdeklődésére elmondta, hogy várhatóan augusztus elején érkezik vissza a szigetvári Magyar-Török Barátság Parkban felállított Zrínyi Miklós-szobor, amelyet bronzból történő újraöntés céljából április elején szállítottak Törökországba.

Hóvári János közölte: augusztus végén új Zrínyi Miklós-emlékművet avatnak a várban, az emlékév programjaival párhuzamosan pedig megkezdődik a műemlékegyüttes felújítása is.

Ennek jegyében – többek között – a várfal kijavítását, a kazamatákban folyó munkálatok befejezését, az úgynevezett Kapitány-pince felújítását és a várban található dzsámi állagmegóvását tervezik.

Hóvári János ismételten felhívva a figyelmet arra, hogy nem merült fel új minaret építésének lehetősége Szigetváron, és a török kormány semmiféle nyomást nem gyakorol azért, hogy az Andrássy-kastélyba beépített oszmán dzsámit eredeti formájában, imahelyként állítsák vissza.

A Magyar Közlöny márciusban számolt be arról, hogy a magyar kormány félmilliárd forintot szán a Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékév megrendezésére, és további 580 millió forintot költ a szigetvári várnak, az emlékév hivatalos helyszínének fejlesztésére.

 

Hirdetés