Felkerül a térképre a Magyarok Kenyere

Magyar Értékek Vándortérképén kézlenyomatukat hagyhatják mindazok, akik számára az értékek jelentik a közösség egységének és erejének alapját. A Nemzeti Művelődési Intézet által gondozott Magyar Értékek Vándorkódexe a Magyar Értékek Vándortérképe mellett egy tudatos értékfeltáró-értékőrző folyamatnak a fontos szimbóluma.

2013. szeptemberében szervezte meg a Nemzeti Művelődési Intézet a Magyar Értékek Napját a Szent István Bazilika előtti téren. A szimbólumértékű kódex és a térkép ezen a napon mutatkozott be először, s innen indult országjáró útjára. A térképet augusztus 20-án Pécsett, a Szent István téren helyezik el.

A térképen kézlenyomatukat hagyhatják mindazok, akik számára az értékek jelentik a közösség egységének és erejének alapját. A Magyar Értékek Vándorkódexében helyet kap a Magyarok Kenyere programsorozat, valamint az országjárás állomásaiként szolgáló, az értékőrzés mellett hitet tett helyi rendezvények, így az igényes kézműves album idővel a kultúra és közművelődés fontos, reprezentatív és egyedi dokumentumává válik.

A vendégek a térkép pecsételésekor egy sorszámozott emlékkártyát kapnak ajándékba, s a helyszínen elhelyezett kódexbe beírhatják gondolataikat az értékőrzés fontosságáról.

A Nemzeti Művelődési Intézet által gondozott Magyar Értékek Vándorkódexe a Magyar Értékek Vándortérképe mellett egy tudatos értékfeltáró-értékőrző folyamatnak a fontos szimbóluma, mely a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény elfogadásával kezdődött meg.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés