5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaFélnek a Zsolnay-negyed mellett élők

Félnek a Zsolnay-negyed mellett élők

A város szívében, a Zsolnay-negyedtől délre, a vasúti töltésen túl, a Basamalom környékén élők szerint az elmúlt időszakban megszaporodtak a betörések. Az ott élők szerint illegálisan felhúzott kalyibákból járnak át hozzájuk portyázni.

Szinte nincs olyan ház itt, amelyikbe ne mentek volna be, ahonnan ne vittek volna el valamit – véli az egyik nyugdíjas férfi, János, aki a teljes nevét nem merte vállalni, mert fél az atrocitásoktól.

Mint mondta, az egyik házból egy egész feldolgozott disznót vittek el, másutt a kerítést vágták le, vitték el fémhulladéknak, de loptak már szerszámot, sőt, egy kanna benzinért is vertek már le lakatot. A nyugdíjas férfi évtizedek óta lakik az ottani vasúti töltés alatti utcában, s évekkel ezelőtt hozzá is be akartak menni, de akkor a betörő végül megfutamodott.

Szerinte az elmúlt hónapokban megszaporodtak a betörések, januártól már nyolcszor jártak kint a rendőrök az utcákban. Még a rokonságukat, ismerőseiket is ide hozzák, úgy sejtjük, hogy a viskókban élők adják a tippet – tette hozzá.

Az általa emlegetett vityillók a patak másik oldalán találhatóak, a hozzájuk vezető út mellett rengeteg a hulladék, lökhárítók, gumiabroncsok, lecsupaszított fémkábelek mindenütt. A szemét mögötti részen néhány viskó áll. Az egyikben élnek Lakatosék heten – összesen 16 gyermeke van a házaspárnak, a gyerekek többsége már kirepült. Lakatosék azt mondják, hogy a Hősök teréről menekültek el, a gyerekeik biztonsága érdekében jöttek be a városba, ott ugyanis szipóztak, füveztek és ittak az emberek. A legnagyobb lányuk maga is hígítót szívott, meg is betegedett, most gyógyszereket szed.

– Nem veszünk el semmit az emberektől, nem kell nekünk a baj. A nyugalomért költöztünk ide, nem pedig azért, hogy a rendőrök jöjjenek naponta hozzánk – reagált a felvetésre a családfő, Lakatos Sándor.

„Szegények vagyunk, évekig spóroltunk azért, hogy ezt a telket meg tudjuk venni, most építek rá egy kis házikót is, az áramra négy évet vártunk, de bekötötték – emelte ki, hozzátéve: „Tudok róla, hogy volt kint a rendőrség a házaknál, de nem az itt élő szegények voltak.”

Az ügyben megkerestük a rendőrséget is, ám feltett kérdésünkre konkrét választ nem kaptunk, ugyanakkor leszögezték, hogy az általunk, s a lakók panaszai alapján közölt információkat is kivizsgálják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő