Feltartóztathatják-e az utast az ellenőrök?

Felmentette a Pécsi Városi Bíróság szerdán a Pécsi Közlekedési Zrt. két jegyellenőrét, akik nem engedték meg, hogy egy férfi egy tavalyi ellenőrzéskor leszálljon a buszról. Az ellenőrök szerint gond volt a jeggyel, a férfi szerint azonban a személyi szabadságát sértették meg.

Egy középkorú férfi 2011 júniusában a 2-es buszon egy olyan jegyet mutatott be az ellenőröknek, amelyet a PK Zrt. munkatársai szerint többször is használtak. Miután felszólították, hogy fizessen bírságot, a férfi közölte, hogy leszállna a buszról, ebben azonban az ellenőrök megakadályozták. Csak közel húsz perc elteltével szállhatott le, ekkorra már a rendőrök is megérkeztek. A két ellenőrt személyi szabadság megsértésével vádolták meg.

Az ügyész szerint a sértett esetében bűncselekmény gyanúja – hamisított bérlet vagy jegy – nem merült fel, ezért az ellenőrök nem tarthatták volna vissza. A férfi továbbá semmiféle erőszakos magatartást nem tanúsított, holott erre lett volna lehetősége, a személyi szabadságát megsértő támadás elhárítására – mondta.

A vád képviselője szerint enyhítő körülmény, hogy a PK Zrt. nem megfelelően szabályozza azt, hogy az ellenőrök milyen esetekben tarthatják vissza az utasokat, súlyosbítónak pedig, hogy a cselekményben ketten vettek részt. Az ügyész az ellenőrök próbaidőre bocsájtását kérte a bíróságtól.

A vádlottak ügyvédje szerint a szabálytalanul utazókkal szembeni eljárás az ellenőrök olyan feladata, amelyet munkáltatójuk kötelességként ró rájuk. Ez a bírság kiszabását, a személyi adatok felvételét jelenti, s ha mindezt az illető megtagadja, akkor őt a rendőrség kiérkezéséig vissza kell tartaniuk. Ha ez a gyakorlat rossz, akkor ez a PK Zrt. és a magyar busztársaságok hibája – tette hozzá. Érvelése szerint mindez nem róható fel a vádlottaknak, s tényállást sem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani.

Az ellenőrök azt mondják: csak a munkájukat végezték

A vádlottak és a sértett vallomása eltért abban, hogy a 48-as téren akkor megálló csuklós busznak hány ajtaja volt nyitva ez idő alatt, csak abban egyeztek meg, hogy az első ajtó nem volt bezárva.

A bíró szerint az utas el tudta volna hagyni a járművet, azt viszont a bíróság nem tudta minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy ebben milyen mértékben akadályozták meg az ellenőrök a férfit, de azt sem, hogy a történet szereplői pontosan hol helyezkedtek el a buszon. A bíróság ezért bizonyítottság hiányában felmentette a két ellenőrt a vád alól.

Az ítéletet a vádlottak tudomásul vették, az ügyész fellebbezett. Az ítélet nem jogerős. Az ügy a Pécsi Törvényszéken folytatódik.

 

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.