Felújítják a Pécsi Irgalmasrendi Kórházat

Budapesti, váci és pécsi kórházának felújításához, valamint egy hajósi szociális intézmény létesítéséhez a Betegápoló Irgalmasrendnek idén 780 millió, 2017-2018-ban pedig további kilencmilliárd forintot biztosít a kormány – áll a legfrissebb Magyar Közlönyben.

A kormányhatározat szerint a kormány a Budai Irgalmasrendi Kórház budapesti, Frankel Leó úti egységének komplex felújítását, váci egységének bővítését és felújítását, a rend pécsi, Irgalmasok utcáján található épületének energiahatékonysági felújítását, valamint Hajós városban alapítandó szociális létesítményének kialakítását akarja támogatni, “elismerve a Betegápoló Irgalmasrend közfeladat átvállalásával kapcsolatos munkáját”.

A Budai Irgalmasrendi Kórház budapesti egységének felújításához kötődő szakmai program kialakítása az új budapesti kórházfejlesztés előkészítésével összehangolva végezhető el – áll a határozatban. Az ehhez szükséges intézkedéseket az emberi erőforrások miniszterének kell megtennie.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter az emberi erőforrások minisztere, a nemzetgazdasági miniszter, valamint a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával megvizsgálja a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus forrásainak lehetséges felhasználását a felújításokhoz.

A négy projekt előkészítése idén legfeljebb 780 millió forint többletforrást biztosít a kormány. Az uniós források felhasználási lehetőségeivel összhangban emellett 2017-ben legfeljebb 8,12 milliárd forint, 2018-ban legfeljebb 1,1 milliárd forint juthat a határozat alapján a beruházásokra.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés