Fiatalok fedezik fel a Kodály Központot

Művészeti-tudományos Élményműhely keretében április 14-én a Pécsi Kulturális Központ általános és középiskolás gyerekek számára szervez felfedező akciót játékos formában, melynek célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek a Kodály Központ tereivel és építészeti alapkoncepciójával. A program részeként fellép a Szélkiáltó együttes is.

A rendezvény során a diákok nem csak az épülettel ismerkedhetnek meg, hanem a Központ szellemiségéhez kapcsolódva, zenetörténeti és képzőművészeti tudásukat, zenei, térbeli és vizuális érzékenységüket, kreativitásukat is fejleszthetik.

A nap során zenei-, képzőművészeti programok és improvizációs játékos műhelyek várják a résztvevőket. A fiataloknak lehetőségük nyílik akadályversenyen tesztelni a zene világában szerzett ismereteiket, a képzőművészeti-, zenei- és mozgásműhelyekben kibontakoztathatják kreativitásukat, részt vehetnek egy óriási kirakójátékban és az események végén közösen énekelhetnek a Szélkiáltóval.

A műhelyekben készült alkotásokból kiállítás nyílik az ANK Művelődési Ház aulájában április 18-án, amit május 2-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.

További információt a Pécsi Kulturális Központ honlapján, illetve telefonon a 06-72/510-644-es számon kérhetne programokról.

Hirdetés