Fiatalos borfesztivál Villányban

Az utóbbi évek sikersztorija a rozé

Idén is jelmezes futóversennyel, koncertekkel és borakadémiával várja a Rozé Fröccs Fesztivál pénteken és szombaton Villányban a látogatókat.

A szervezők tájékoztatása szerint a harmadik alkalommal megrendezett fesztivál a rozé bor karakteréhez illeszkedő fiatalos, lendületes programokat ígér.

A fesztivál különlegessége ezúttal is az 1000 Rozé Hosszúlépés futóverseny lesz: a jelmezes megmérettetést július 19-én, szombaton 17 órától rendezik meg a megszokott három kilométeres távon. Igazi karneváli hangulatban, kongás felvonulás kíséretében mérhetik össze gyorsaságukat az indulók, de nemcsak sportteljesítménnyel lehet nyerni: szépségversenyt is hirdetnek, ahol a legeredetibb, “legrozésabb” jelmezeket viselőket borválogatással díjazzák.

A szervezők szakmai programokkal is készültek: a borászokat konferenciára és a gyöngyöző borok országos versenyére várják, a fesztivál borakadémiáján pedig a nagyközönség is “belekóstolhat” a rozékészítés kulisszatitkaiba a fiatal borászokkal beszélgetve.

A fesztivál programjában több koncert is szerepel: pénteken például az Irie Maffia, szombaton az Anima Sound System, majd a Ladánybene 27 koncertezik. Lesz kézműves és népművészeti vásár, játékos vetélkedőket és gasztronómiai programokat is tartanak, de a Szársomlyót érintő éjszakai kirándulást is szerveznek a vállalkozó kedvűeknek.

A rendezvényről további részletes információk találhatók a villanyiborvidek.hu honlapon.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés