Fidesz: Gyurcsány vádaskodik, de még nem tisztázta magát

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök vádaskodik, de még nem sikerült tisztáznia magát szakdolgozata ügyében.

“Gyurcsány Ferenc tegnap az ATV-ben próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, de még ott sem sikerült tisztáznia magát. Semmiféle érdemi cáfolatot nem tudott előadni a gyanúsan egyező szakdolgozatok ügyében. Csak vádaskodik, vagdalkozik tovább, de ez szánalmas próbálkozás, hiszen az alapvető kérdésre továbbra sem válaszol” – írta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este azt mondta: diplomamunkájához a forrásanyagok egy részét és az inspirációt a Rozs család balatonfüredi házában szerezte, de nem másolta le akkori sógora szakdolgozatát.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kifejtette, a plágium csak úgy bizonyítható, ha két dolgozat megegyezik, mivel azonban mind az ő diplomamunkája, mind egykori sógoráé, Rozs Szabolcsé eltűnt a pécsi egyetemről, az ügyben csak sejtetni vagy gyanúsítgatni lehet.

A volt kormányfőnek meggyőződése, hogy diplomamunkáját és sógoráét is ellopták az egyetemről, mondván, nehezen hihető, hogy véletlenül éppen ez a kettő tűnt el. Arra a kérdésre, hogy volt-e köze a dolgozatok eltűnéséhez, kilopásához Gyurcsány Ferenc határozottan nemmel válaszolt.

A Hír TV Célpont című műsorában múlt pénteken az hangzott el, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán. Ezt a férfi, a politikus első feleségének bátyja is megerősítette, hozzátéve, nem tudott arról, hogy Gyurcsány később ugyanezt a témát választotta. A korábbi kormányfő a Hír TV kérdésére azt mondta: valószínű, hogy olvasta Rozs Szabolcs dolgozatát, és merített is belőle. Később ezt azzal egészítette ki, ha így volt, szeretné hinni, hogy a forrást tisztességesen megjelölte.

A Hír TV vasárnap este újabb riportfilmet szentelt az ügynek, abban már azt állítva: a bírálat alapján rekonstruált 35 oldalas Gyurcsány-dolgozat minden ponton egyezik volt sógoráéval. A televízió szerint a feltárt egyezések jelentősen erősítik a plágiumgyanút. Mint elhangzott, több olyan, a bírálatban jelzett hibát találtak, amelyek – még az oldalszámozás alapján is – megegyeznek a Rozs Szabolcs munkájában fellelhető hiányosságokkal.

A Pécsi Újság hírportál korábban Geresdi Istvánra, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Természettudományi Karának dékánjára hivatkozva arról írt, hogy nem találják Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt szakdolgozatát. A dékán azt mondta: az abban az évben végzett technika és biológia szakos tanárok szakdolgozatai megvannak az intézeti könyvtárakban, Gyurcsányé azonban hiányzik közülük. Hozzátette, a szakdolgozat a katalógus szerint 1984-ben minden bizonnyal bekerült a biológia tanszékre, de ma már nincs meg, azt azonban, hogy mikor tűnt el, nem lehet megállapítani.

A PTE szerdán közölte az MTI-vel, hogy feljelentést tett a rendőrségen Gyurcsány Ferenc eltűnt szakdolgozatával kapcsolatban.
“Az elmúlt napok fejleményeinek hatására” a rendőrségi feljelentés mellett kibővítik az egyetemen és jogelődeinél tárolt diplomamunkákkal foglalkozó tényfeltáró bizottság feladatkörét Gyurcsány Ferenc 1984-ben, a Janus Pannonius Tudományegyetemen leadott szakdolgozatára vonatkozóan. “A vizsgálat tehát kiterjed a volt miniszterelnök beadott szakdolgozatának eltűnésére és a plágiumgyanúra egyaránt” – írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés