Figyelem! Tinik csókjával terjed a kórság

Egy csók, és még sok más, többek közt egy heveny vírusos fertőzés. Ezt nevezik köznyelven “csókbetegségnek”, de becézik egyszerűen “monónak”, és emlegetik mirigylázként is. Orvosi neve: mononukleózis.

Többnyire tinédzsereket érint ez a fertőző betegség, amelyet még a 19. század végén Filatov és Pfeiffer írt le, majd 1968-ban véletlenül derült ki – miután egy kutató munka közben megfertőződött a vírussal -, hogy az Epstein-Barr vírus (EBV) tehető felelőssé érte.

– Egy gyakori és általában enyhe lefolyású fertőzésről van szó – mondja Székely Éva, a Szent László Kórház főorvosa. – A herpesz víruscsaládba tartozó vírus okozza, a világon mindenhol előfordul, meglehetősen nagy számban. Az emberek 90 százalékát fertőzi meg tíz éves korig, a kevésbé fejlett országokban pedig a gyerekeknek szinte 100 százaléka átesik a fertőzésen, csaknem tünetmentesen. Előfordulását tekintve 15-24 év az életkori csúcs.

Nyállal fertőz leginkább

Hogy mi köze a csókhoz? Nyállal fertőz leginkább, bár betegség idején vérrel is, és transzplantált szervvel is átvihető abba, aki a szervet kapja. Valójában nem lehet védekezni ellene, és bár enyhe lefolyású a legtöbb esetben, a fertőző osztályon mégis gyakran kezelnek mononukleózissal beteget. Ennek legfőbb oka, hogy a háziorvosok olykor nem tudják megkülönböztetni más vírusos megbetegedéstől, és a biztonság kedvéért inkább beutalják a gyanús tünetekkel bíró betegeket.

A doktornő szerint jellegzetes tünetegyüttessel jár a fertőzés. Magas láz, étvágytalanság, fáradékonyság, nyirokcsomó duzzanat, néha sárgaság hívja fel rá a figyelmet.

– Normális esetben spontán gyógyul – hangsúlyozza Székely Éva. – Bár nincs specifikus terápiája, 2-3 hét alatt tünetmentessé válik a fertőzött, ha szükséges tüneti kezelésként lázcsillapítót és fájdalomcsillapítót kap. Gondoskodni kell az ágynyugalomról és a megfelelő folyadékpótlásról is. Csak a jól “hidratált” beteg szervezete képes szövődmények nélkül legyőzni a vírusfertőzést.

Nem árt az óvatosság

Annak ellenére, hogy a szakemberek enyhe lefolyásúnak tartják a mononukleózist, nem árt az óvatosság.
Igaz, senkire nincs ráírva, hogy fertőz, és akiben egyszer már megjelent ez a vírus, “szunnyadó állapotban” meg is marad a szervezetében, vagyis őt magát nem fertőzi, de a nyála fertőz másokat. Semmiképpen nem tanácsos mások poharából inni, másnak a cigarettájába beleszippantani, és az általános higiéné betartása mindenképpen javasolt.

Ritkán ugyan, de mint minden fertőzésnek, ennek is lehetnek szövődményei, ilyen például a szívizomgyulladás vagy különféle központi idegrendszeri zavar. A jelenleg forgalomban lévő vírusellenes készítmények hatástalanok a fertőzésre. Szteroid tartalmú gyógyszert csak igen indokolt esetben adnak az orvosok, főként a légzőnyálkahártya súlyos duzzanata esetén.
Mivel egyszerű fizikális vizsgálat során nem mindig derül ki, hogy erről a fertőzésről van szó, legbiztosabb gyanú esetén a laborvizsgálat, hiszen a véráramban felszaporodott fehérvérsejtek mutatják ki legmegbízhatóbban, hogy mononukleózisról van szó.

Vagyis a “jobb félni, mint megijedni” népi bölcsesség ebben az esetben is megszívlelendő jó tanács.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés