13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaFinnországban fesztiváloznak a misinások

Finnországban fesztiváloznak a misinások

A Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház felnőtt tánckara a hét végén Finnországba indul: az együttes útja során érinti Varsót, Tallint, és Helsinkit is, a célállomás a finnországi Kaustinen nívós nemzetközi népzenei fesztiválja.

Igazi, rég várt közösségi élményt és szakmai programot ígér a Misina felnőtt táncosainak és kísérőzenekarának a Hanga Bandának a 44. Kaustineni Népzenei Fesztivál. A táncosokra a nyár közepére igen csak ráfér az aktív táncos pihenés és közösségi együttlét. A tavaly év vége nagyszínházi bemutatói, és az azt megelőző próbafolyamatok fizikailag és mentálisan is intenzíven igénybe vették a misinásokat, amelyekből a tavaszi vizsgaidőszak miatt alig lélegezhettek fel. A táncosok új műsorukkal tavasszal többállomásos baranyai tájoló programsorozatban működtek közre, emellett a Déli Kapu Folklórszövetség több regionális nagyrendezvényét is segítették önkéntes munkájukkal.

A finn fesztiválon az együttes színes programnak néz elébe: a rövid egy-két koreográfiás szabadtéri bemutatkozásoktól az egészestés önálló produkciókig terjed a paletta. A tánckar a fesztiválra élőzene-kíséretes, válogatott folklórműsorral készül, amely a decemberben bemutatott az „Igazi szeretet mindig köztünk legyen” c. produkcióból építkezik, azt néhány új koreográfiával kiegészítve. Az idei finn fesztiválon Magyarországot a Cimbaliband illetve a Misina képviseli, egyik este közös magyar esten lépnek színpadra. A fesztiválprogramban való közreműködés mellett a táncosoknak lehetőségük nyílik majd szabadidős programokra, tartalmas közösségi együttlétre, és városnézésekre is az utazás közben.

A kinntartózkodás költségeit a szervező fesztivál, a kiutazás költségeit – a programhoz szükséges önkéntes munka mellett – a tánckar tagjai, a szakmai és egyéb költségeket pedig a Misina Kulturális és Táncegyesület biztosítja feszes beosztással.

A fesztivál honlapja: http://www.kaustinen.net/
Az együttes honlapja: www.misinadance.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő