Föld jut a gazdáknak

A kormány célja, hogy ez év végéig az összes szerződés létrejöjjön a Földet a gazdáknak program keretében meghirdetett 250 ezer hektár állami terület bérbe adására – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős államtitkára kedden Pécsen.

Bitay Márton, a Duna-Dráva Nemzeti Park által lefolytatott földhaszonbérleti eljárásokban nyertes gazdák szerződéseinek átadásakor az MTI-nek azt mondta: a program jól halad, a terület 98-99 százalékát már meghirdették, folyamatban van a pályázatok elbírálására, és több helyen már nyerteseket is hirdettek.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány az idén májusban döntött arról, hogy pályázatot ír ki azon 250 ezer hektár terület bérlésére, amelyre a haszonbérleti szerződések 2017. március 31-ig lejárnak.

Hirdetés