5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaFolytatódnak a városnéző túrák

Folytatódnak a városnéző túrák

Városnéző túrákra, „időutazásra” és ritkán látogatható épületekbe is várják a látogatókat a hétvégén Baranyában, a kulturális örökség napjai programsorozat keretében.

Pécs több mint két évtizede rendezvénysorozattal ad ízelítőt a város épített és szellemi örökségéből. A múlt csütörtökön kezdődött és vasárnapig tartó Örökség Fesztivál a Zsolnay Kulturális Negyedben, a Sétatéren és a Széchenyi téren mintegy nyolcvan programot kínál az érdeklődőknek. Ezt egészítik ki a hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjére, kifejezetten a kulturális örökség napjaira szervezett események.

A pénteken 16 órakor kezdődő Kerékpáros kalandozás a török kori Pécs városában című kétórás különleges városnézés résztvevői „visszatekerhetnek” a 16. századba, a dzsámik, mecsetek, fürdők korába. Másnap a Bölcsőtől a szemfedőig elnevezésű egynapos program keretében egy római katona életútján keresztül ismerhetők meg a Dél-Dunántúl római kori emlékei.

Az érdeklődők délelőtt Dunakömlődön még a fiatal római katonával találkozhatnak, aki pompás lakomával várja őket. Kővágószőlősön római kori villagazdaság mindennapjai elevenednek meg, a katona élete alkonyán pedig aggastyánként sétál Sopianae utcáin, majd lel végső nyugalomra az ókeresztény temetőben.

Szombaton 10 és 16 óra között nyitva tart a Klimo könyvtár, amely Magyarország első nyilvános könyvtára volt 1774-ben. A 35 ezer kötetet, köztük nyolc kódexet, számos középkori ősnyomtatványt és 17 ezer kötetnyi, 1851 előtt készült művet őrző egykori püspöki, ma egyetemi intézmény kizárólag idegenvezetéssel tekinthető meg.

Aznap a Jakováli Hasszán Dzsámiban is lehetőség lesz „visszautazni” a török korba, elsősorban családoknak szervezett tárlatvezetéseken. A gyerekeknek bábos tárlatvezetést és kézműves foglalkozásokat is tartanak.

Pécsen szombaton 18 és 22 óra között díjtalanul látogathatók a világörökségi helyszínek, a Cella Septichora Látogatóközpont és ókeresztény mauzóleum.

Baranya több városa és községe is készül a kulturális örökség napjaira. Szombaton és vasárnap Bólyban nyitva lesz a 19. század végén neoromán-neogót stílusban épült Batthyány-Montenuovo Mauzóleum, Kásádon a 19. század eleji sokác tájház, Mohácson a Csele-patak partján egyedüliként fennmaradt Szent Miklós Vízimalom.

Óbányán a kamrájában tizenkét illat megismerését biztosító Illatosházba, Zengővárkonyban a Míves Tojás Múzeumba, Pécsváradon az Árpád-kori művészetünk egyik legkorábbi emlékét, az 1158-ban készült freskót őrző várkápolnába várják a látogatókat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő