Gyereket öltek, egymásra kenik

Eredménytelen volt a vádlottak szembesítése a tavaly októberben brutális kegyetlenséggel megölt 11 éves Szita Bence meggyilkolása ügyében a Kaposvári Törvényszéken kezdődött büntetőper második napján, kedden.

A három vádlottat, az 58 éves B. Józsefet, a 42 éves K. Józsefet és a kisfiú nevelőapjának volt élettársát, a 48 éves P. Erikát hétfőn hallgatta meg a bíróság. Egyikőjük sem vallotta magát bűnösnek, a bűncselekmény elkövetésével egymást vádolták.

A keddi tárgyaláson B. József kitartott amellett, hogy nem követett el bűncselekményt, K. József azt hangoztatta, nem gyilkos, és sajnálja, hogy nem tudta megmenteni a kisfiút. P. Erika fenntartotta hétfői vallomását, melynek során azt mondta: nem akarta a gyerek halálát, a gyilkosságban nem vett részt, nem is tudja, hogyan történt.

Állítása szerint azért ment Sántosra, mert B. József erre késsel kényszerítette, őt és a családját is megfenyegette. (Korábban elismerte a bűncselekmény elkövetését, vallomását azonban megváltoztatta, és hétfőn a bíróságon azt mondta, B. József akarta megölni a kisfiút, ám ennek okára nem tudott választ adni.)

B. József elsőrendű vádlott a bíróságon nem tett vallomást. “Nem vagyok érintett ebben a bűncselekményben” – jelentette ki hétfőn, mielőtt Vadócz Attila tanácsvezető bíró felolvasta volna korábbi, sokszor egymásnak ellentmondó vallomásait.

A társtettességgel vádolt K. József a tárgyalás első napján noha elismerte, hogy egyszer ő is megütötte az ásóval a fiú arcát, azt mondta: nem érzi magát bűnösnek, nem tudott a gyilkosság előkészületeiről, és kényszer hatására – B. József egy kést szorított a nyakához és négy gyermeke megölésével fenyegette – ásta meg a kisfiú sírját.

Az ügyben a Somogy Megyei Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés büntette miatt emelt vádat, mindhárom vádlottra fegyházbüntetést kérve. A másodrendű vádlott K. József társtettesként, a harmadrendű P. Erika felbujtóként állt bíróság elé.

A vádirat szerint P. Erika felbérelte a két kaposvári férfit, hogy öljék meg a fiút, mivel úgy vélte, a gyerek okolható azért, hogy élettársával megromlott a kapcsolata. Az erőszakos cselekményekért korábban többszörösen büntetett B. Józsefnek a bűncselekmény elkövetéséért csaknem kétszázezer forintot adott át, amelyet eladott ékszereiért kapott.

A vád szerint a fiút 2012. október 29-én este a Kaposvár melletti sántosi erdőbe csalták, ahol B. József a kocsiból kiszállva leütötte, brutálisan bántalmazta – a testén egyebek között ásóval és késsel okozott 40 szúrt, illetve vágott sebet talált az orvos szakértő -, eközben K. József megásta a gyerek sírját, P. Erika pedig mindehhez elemlámpával világítva segédkezett. A még életben lévő fiút a gödörbe temették, ruháit és telefonját a Kaposba dobták. A fiú halálát fulladás okozta.

P. Erika a gyilkosság éjszakáján a rendőrségen bejelentette, hogy a fiú eltűnt.

A rendőrök a gyerek holttestét néhány nappal később nem az eredetileg elásott helyen, hanem Kaposvár toponári városrészében találták meg, mivel a tetteseket a sántosi erdőben vadászok megzavarták, ezért B. József jobbnak látta kiásni, és máshová temetni a holttestet.

A keddi tárgyalás tanúk meghallgatásával folytatódott.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés