7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaFordulat lehet a meszesi gyilkosságban?

Fordulat lehet a meszesi gyilkosságban?

Megváltoztatta vallomását az egyik tanú, ezért a Pécsi Ítélőtábla elnapolta a meszesi gyilkosság tárgyalását. Az ügyben korábban életfogytiglanra ítéltek el egy nőt és egy férfit.

Három évvel ezelőtt, januárban brutális kegyetlenséggel öltek meg egy idős asszonyt Frankel Leó utcai lakásában. A nőt ötven késszúrással gyilkolták meg, a kiérkező háziorvos azonban agyvérzést állapított meg a halál okaként, csak a patológián derült ki, hogy erőszakos halált halt a nő.

Az ügy három vádlottját első fokon: B. Pétert nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt, míg K. Tímeát bűnsegédlet miatt 30-30 évre ítélték, az ügy harmadrendű vádlottját, F. Pétert pedig lopás miatt ítélték el.

Mivel az ítélet ellen fellebbezést nyújtottak be, ezért az ügyet másodfokon a Pécsi Ítélőtábla tárgyalta.

A keddi ülésen pedig megidézték azt a hölgy tanút, aki korábban azt állította: hallotta, amikor az akkor vele élő barátja és F. Péter a gyilkosságról beszélt. Az utóbbi férfi pedig a tanú korábbi vallomása szerint azt mondta, hogy „megszurkodtak egy nőt Meszesen”.

Az Ítélőtáblán azonban a nő most azt közölte, hogy valójában a híradásokban hallott az esetről, és a volt párja kérte meg arra, hogy tegyen tanúvallomást az ügyben a rendőrségen, s ezt azért vállalta, mert félt az élettársától, több pofont is kapott tőle.

A férfit is szerette volna a bíróság meghallgatni, ám kedden hiába próbálták behozni, a rendőrség azonban aznap nem találta meg, így a jövő hétre napolták el a tárgyalást.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő