5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaForgalmat lassítottak, tiltakoztak

Forgalmat lassítottak, tiltakoztak

A kormány eddigi döntései és tervei miatt rendeztek tiltakozó autós felvonulást Pécsett és az ország tizennyolc másik nagyvárosában a szakszervezetek csütörtökön. A több tucat kocsiból álló konvoj rendőri biztosítás mellett haladt Pogánytól a belvárosig és vissza.
Az ország nagyvárosaiban egy időben, összehangolt tüntetésre került sor csütörtökön délután három órától. Ekkor indultak útjára Pécsett is azok az autók, amelyekben egyenruhás szervezetek képviselői, tanárok, s más közszolgálati dolgozók foglaltak helyet. A mintegy félszáz járművet számláló menet a Fema melletti kavicsos parkolóból Pogány felé vette az irányt, majd az 58-as út egyik körforgalmát érintve Pécs belvárosa felé haladt. Itt egy kört írtak le, majd visszamentek a kiindulási állomásra.

Mint azt Benke Norbert, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének baranyai vezetője elmondta, elsősorban az egy évvel ezelőtt felállt kormány eddigi intézkedései, s a most terítéken lévő „megszorító jellegű javaslatai, elképzelései, tervei” miatt rendezték meg a tüntetést. Azt mondta, nem értenek egyet a korhatár alatti nyugdíjasok járandóságának megadóztatásával, s azzal, hogy a vezetés érdemi párbeszéd nélkül hoz megszorító intézkedéseket.

Hozzátette: országos szinten azt várják a megmozdulástól, hogy a kormány „észreveszi, hogy a sokmillió forintért kiküldött konzultációs levelek helyett lenne mód az emberekkel, a közalkalmazottakkal megbeszéléseket tartani”. Mint mondta, a későbbiekben, ha nem lesz foganatja a mostani demonstrációnak, több tüntetést is rendeznek majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő