11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaFórumot tart a pécsi LMP pénteken

Fórumot tart a pécsi LMP pénteken

A Boda közelébe tervezett, egyébként mintegy 3 évtized múlva felépülő atomtemető ügyében rendez fórumot pénteken délután öt órától az LMP a Civil Közösségek Házában. Az előkészítő munkálatokat végző cég képviselői nem vesznek részt a rendezvényen.

Mint azt a párt lapunkhoz eljuttatott közleményében írta, Boda térségében folynak kutatások nagy aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésével kapcsolatban.

Szerintük a pécsiek nem kapnak tájékoztatást, s a város lakóinak véleményére nem kíváncsiak a döntéshozók. A Patacs-Rácváros Egyesület, és az LMP kezdeményezésére kerül sor a fórumra ezért. A fórumon felszólalnak szakemberek, civil aktivisták, és hozzászólnak a meghívást elfogadó pártok képviselői.

Az LMP szerint a kutatásokat végző cég korábban elutasította a meghívást, először arra hivatkozva, hogy az önkormányzat meghívását várják, majd pedig azt javasolva, hogy az érdeklődők a Bodán kialakított helyszínen tájékozódjanak.

„Mi viszont úgy gondoljuk, hogy Pécs lakossága megérdemli azt, hogy megtiszteljék a tájékoztatással, majd meghallgassák, és figyelembe vegyék a véleményét. A városnak már meg kellett tapasztalnia többször, hogy elsősorban magára számíthat. Hallassuk tehát a hangunkat! Az első fórumra április 10-én, pénteken, 17:00-órától kerül sor Pécsett, a Civil Közösségek Házában (Szent István tér 17.)” – írták a szervezők.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő