10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaGáncsolják az Ozora fesztivált

Gáncsolják az Ozora fesztivált

A sárbogárdi rendőrkapitány pénteken olyan szakhatósági állásfoglalást hozott, mely szerint a rendezvény biztosítási tervének hiányosságaira hivatkozva az O.Z.O.R.A. fesztivál megtartását nem támogatja – közölték a szervezők péntek éjjel az MTI-vel, jelezve azt is, hogy minderről őket nem értesítették, a hírt a terület tulajdonosa a jegyzői hivatalban tudta meg, amikor péntek délután élt iratbetekintési jogával.

A tavaly szeptember óta folyamatosan a fesztivál előkészítésén dolgozó szervezőség és a tömegrendezvények biztosításában évtizedes tapasztalattal rendelkező VALTON Security Kft. értetlenül áll a helyzet előtt, ugyanis a korábban több alkalommal és az elmúlt napokban utolsó körben megejtett terepbejárások folyamán a szakhatóságok – az ÁNTSZ, az Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrzési Hivatal, a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Sárbogárdi Rendőrkapitányság – a többszörös hiánypótlások eszközlése után mindent rendben találtak – áll a közleményben.

A szervezők a döntés nyomán várhatóan kialakuló helyzet miatt aggódnak leginkább. Kétségesnek tartják, hogy a világ több mint félszáz országából évről-évre idesereglő, a már napok, hetek óta Magyarországon turistáskodó fesztivállátogatók mire számíthatnak a zárt kapuk előtt.

Kardos Tamás körjegyző pénteken az MTI megkeresésére azt mondta, az O.Z.O.R.A. fesztivál jegyzői engedélyezéséről hétfőn lesz döntés. Megjegyezte, hogy a rendezvény akkor engedélyezhető, ha minden, a folyamatban részt vevő szakhatóság ehhez hozzájárul. Amennyiben valamelyik szakhatóság nem engedélyezi, akkor a jegyző sem teheti ezt meg – mondta.

Az Indexnek a jegyző úgy nyilatkozott, a szervezők szombaton nyugodtan beengedhetik az embereket a fesztivál területére. Más kérdés, hogy kedden elkezdődik-e a fesztivál programja.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság péntek este azt közölte: az O.Z.O.R.A. fesztivál ügyében a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében szakhatósági állásfoglalást hozott, amelyet a Mezőszilasi Közös Önkormányzati Hivatalnak pénteken megküldött. Az állásfoglalás tartalmáról a főkapitányság nem adott tájékoztatást.

Az 1999-es napfogyatkozás idején a Tolna megyei Ozorához közeli, Fejér megyei Dádpusztán tartották az első fesztivált, amelyet 2005 óta minden évben megrendeztek O.Z.O.R.A. néven.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő