A gyermek az első

A Fidesz szerint a jelenlegi kormány számára, a szocialistákkal ellentétben, valóban a gyermek az első – reagált a nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója vasárnap az MTI-nek Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatójára, amelyen az MSZP budapesti elnöke arra szólította fel a fideszes önkormányzatokat: ne centralizálják az óvodákat.

Az ellenzéki képviselő arra hivatkozva mondta ezt, hogy – szavai szerint – Budapest-szerte a fideszes önkormányzatok sok helyen kezdték el összevonni az óvodákat, pedig az ellen a szülők és a pedagógusok is több esetben tiltakoztak. Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta, hogy az összevonásokat a kormánypárti önkormányzati képviselők strukturális átalakításokkal és spórolással indokolják. Az MSZP viszont nem ért egyet azzal, ha a gyerekeken akarnak spórolni – szögezte le.

A Fidesz-frakció közleménye szerint a szocialisták “sorozatos megszorításokkal a gyermekes családokat elszegényítették és sorra zárták be a bölcsődéket, óvodákat”. A jelenlegi kormány számára viszont a gyermek az első – írták.

Mint kifejtették: a családi adórendszer bevezetése óta 3600 milliárd forinttal több maradt a családoknál, ebből 1300 milliárd forint családi adókedvezmény formájában. Jövőre ez az összeg tovább nő, mert a családi adókedvezmény a kétgyermekesek részére fokozatosan megduplázódik és tovább csökken a személyi jövedelemadó. Az otthonteremtés is könnyebb lesz a gyermekeseknek, mert júliustól életbe lép a családi otthonteremtési kedvezmény. Szeptembertől kibővül az ingyenes gyermekétkeztetés és életbe lép a kötelező óvodáztatás a gyermekek korai fejlesztése érdekében.

Mindemellett a kisgyermekes szülők boldogulását foglalkoztatási adókedvezmény, gyed-extra, hatezer új és ötezer megújult bölcsődei férőhely segíti és csak az idén 2,5 milliárd forint értékben indul óvodafejlesztés – hangsúlyozta a Fidesz-frakció, hozzátéve: a kisgyermekekkel foglalkozó felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelők is többet vihetnek haza januártól, mert rájuk is ki fog terjedni a pedagógus életpályamodell.

Hirdetés