Haász: megoldódhat az üszögiek problémája

Több mint húsz éve, Üszögpuszta Pécshez csatolása óta húzódó probléma a városrésznek a helyi járatú közösségi közlekedésbe kapcsolása. Haász János, a terület önkormányzati képviselője szerint jó esély van arra, hogy ezt belátható időn belül orvosolják. Mint azt Biró Gyula, az Üszögért Egyesület vezetője lapunknak elmondta, a 230 fős településrész lakói bár Pécsre fizetnek adót, mégis kimaradnak egyes fontos szolgáltatásokból.

Kiemelte: Üszögpuszta Pécshez csatolásának egyik fő érve volt, hogy helyi járatú autóbuszjáratot indítsanak. Ez azóta sem valósult meg, így az ott lakók, egyéb lehetőség híján, kénytelenek a távolsági buszokat, és ha a megyeszékhelyen belül szeretnének közlekedni, még pluszban a helyi közösségi közlekedést is használni.

A helyieknek konkrét elképzeléseik is vannak arról, hogyan lehetne bekapcsolni a települést a város vérkeringésébe. Biró Gyula szívesen látná például a 20-as járat Üszögpusztáig tartó meghosszabbításaként működő – mint fogalmazott – „20Ü” jelű buszt.

Azonban míg ez meg nem valósul, a két bérlet együtt közel 17 ezer forintba kerül számukra, amely miatt többen inkább a gyaloglást választják. Ráadásul mindezt a Mohácsi út igen forgalmas, este kivilágítatlan, járda nélküli részén kénytelenek megtenni. S így tesznek az azóta több cég által is telephelyül választott szomszédos ipari parkban dolgozók közül is jó néhányan. A helyi járatok mellett az üszögiek már korábban felvetették, hogy szükség lenne legalább egy járdára vagy bicikliútra, hogy ne az úttest szélén, életveszélynek kitéve kelljen közlekedniük.

Haász János illetékes önkormányzati képviselő szerint a régóta húzódó probléma, ha nem is ebben az évben, de belátható időn belül megoldódhat. Ennek oka – tette hozzá –, hogy a Pécsi Közlekedési Zrt. feladatait átvevő Tükebusz Zrt. csak buszbeszerzés után tudna járatot indítani Üszögbe. A közösségi közlekedést szerinte először kisebb befogadóképességű, a belvárosi 44-es járathoz hasonló járművekkel lehetne megszervezni.

E járat – mutatott rá – az ipari parkban dolgozók közlekedését is megoldaná. Azonban ha a létesítmény tovább fejlődik, úgy véli, a megnövekedett számú dolgozók igénylik majd a járat bővítését. Ez azonban Haász János szerint csak fokozatosan képzelhető el.

Az üszögiek által felvetett járdával kapcsolatban kifejtette: ennek megvalósítása többmilliós költséget jelentene, amelyre idén nem lát lehetőséget.

Haász János elmondta: már felvették a kapcsolatot az önkormányzat városfejlesztési referatúrájával, azt kérve tőlük, hogy vizsgálják meg a tervezés és a kivitelezés lehetőségét, illetve az érintett területek tulajdonosi viszonyait. Mivel bízik benne, ha nem is mostanában, de a nem túl távoli jövőben e problémát is sikerül mérsékelni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés