Harsona-orgona koncert a Pécsi Bazilikában

Különleges koncertre készül Vámosi Péter harsonaművész és Kollonay Zoltán zongoraművész: a két szólista hangszeres párosításokban nagyon ritkán hallhatóan harsonán és orgonán játszik augusztus 31-én a Pécsi Bazilikában.

 

A szervezők az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagukban kiemelték, hogy a harsona korábbi zeneművekben csak a legünnepélyesebb, legemelkedettebb pillanatokban szólalt meg, de mára e hangszer alkalmazási lehetőségei átiratokkal és új művek bemutatásával kiszélesedtek.

Mint írták, a harsonát általában zongorával kísérik, a harsona-orgona összeállításra kevés mű íródott, a kíséretek áthangszerelésével ugyanakkor az orgona és a harsona hangja együtt ellenpontozza, kiegészíti és fenségessé teszi az előadást, amely így újszerű és jól harmonizáló hangzást eredményez.

A Németországban élő Vámosi Péter és a magyar-görög származású Kollonay Zoltán augusztus 31-én este nyolc órakor kezdődő koncertjén Marcello, Caccini, Gräfe és Liszt művei csendülnek fel, emellett ősbemutatóját tartják az őskeresztény görög királylány, Szent Filoména legendáját feldolgozó zeneműnek.

A Kollonay Zoltán által komponált darab főhőse egy kis görög állam 3. században élt királylánya, akit tizenhárom éves korában édesapja feleségül adott Diocletianus római császárhoz, hogy elkerülje hazája leigázását. A korábban szüzességi fogadalmat tett Filoména azonban ellenállt a frigynek, ezért a császár ígérgetéssel, zsarolással, majd kínzásokkal próbálta rávenni a házasságra, végül lefejeztette. A lány nevéhez azóta több száz csoda fűződik.

Szent Filoménát Feszty Masa, a Feszty-körkép készítőjének lánya 1964-ben megfestette Berg Glória bárónő arcvonásait mintázva. A bárónő a koncert díszvendége lesz és magával hozza a képet, amelyet az érdeklődők megtekinthetnek a különleges zenei esemény ideje alatt.

Hirdetés