12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaCsizi: 775 milliós csontváz a szekrényből

Csizi: 775 milliós csontváz a szekrényből

Nem gondolták volna, hogy a 2009-es tavaszi választások után huszonegy hónappal még olyan csontvázak hullhatnak ki a szekrényből, mint a múlt héten napvilágot látott, a Pécsi Közlekedési Zrt. 775 milliós adóhatósági bírsága – közölte Csizi Péter, Pécs alpolgármestere Szabó Iván ügyvéddel az üggyel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón.

Ismert, hogy a 2009-es botrányos buszeladási szerződéssel kapcsolatban 440 milliós adóhiányt állapított meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Baranya Megyei Adóigazgatósága. Ehhez még hozzáadódik az adóbírság, illetve a késedelmi pótlék is, így összesen 775 millió forintot követelnek a cégtől egy nem jogerős határozat szerint. Az értékesítés miatt pedig az ügyészség hűtlen kezeléssel vádolja a cég vezérigazgatóját, Keczer Lászlót.

A keddi sajtótájékoztatón Csizi Péter alpolgármester leszögezte: nem lesz változás a tömegközlekedés színvonalában, zavartalan marad a szolgáltatás, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ennek semmilyen akadály ne lehessen.
Ezt követően a jogi kérdésekben Szabó Iván ügyvéd vette át a szót.

Mint mondta, a buszeladások miatt a várost képviselve tárgyaltak a PK Zrt. kisebbségi tulajdonosával, a Mecsekbusz Kft.-vel már korábban is az egymással szembeni követelések kiegyenlítésére, ám a NAV múlt heti határozata új helyzetet teremtett, s azonnali hatállyal kérték a cég közgyűlésének összehívását a vezérigazgatótól, akinek erre tizenöt nap áll rendelkezésére.

A 775 milliós követelés kifizetését firtató kérdésre elmondta, hogy a társaság jelentős vagyonnal rendelkezik, így azt a közlekedési cég saját berkein belül kell rendezni.

Az ügyvéd szerint a buszok tulajdonlásának kérdése aligha vitatható, hiszen a NAV semmisnek nyilvánította a buszok PK Busrent Kft.-nek történt 2009-es eladását, mivel a megállapodás a közgyűlés előzetes jóváhagyása nélkül jött létre, valamint a PK Busrent Kft. nem rendelkezett a járművek megvételéhez szükséges pénzzel sem. Ám az erről szóló végső döntést a polgári bíróságnak kell meghoznia, amely akár ezt felül is bírálhatja.

Kérdésünkre, hogy van-e mód a jelenleg büntetőügyben megvádolt vezérigazgató visszahívására, úgy felelt, hogy a menedzsmentjogokat a magánbefektető kapta meg, ugyanakkor keresik a jogi lehetőséget a visszahívására.
Az ügyhöz tartozik, hogy a Baranya Megyei Bíróságon ma tárgyalták volna a buszeladási ügyet, ám Keczer László ügyvédje védence betegségére hivatkozva kérte annak elnapolását, melyet április 21-re és 22-re halasztottak el. Egyébiránt ma Páva Zsolt polgármestert is meghallgatták volna az ügyben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő