5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHatvan napirenddel nyitották az őszt

Hatvan napirenddel nyitották az őszt

Igen fajsúlyos, így a költségvetést, a buszközlekedést és a város hiteleit érintő témákat is tartalmaz a pécsi közgyűlés első őszi ülésén terítékre kerülő napirendi pontok listája. A mintegy hatvan döntés meghozatala várhatóan egész napos munkát kíván a képviselőktől.

Az ülés Gyimesi Gábor (Jobbik) kérésével indult. Ő egy olyan előterjesztést szeretett volna napirendre venni, amely a közgyűlés feloszlatásáról szólt. A képviselők többsége nem tartotta vitára érdemesnek a témát. Kóbor József (LMP) a pécsi vízbázis védelme érdekében mondott beszédet; gondolataival Csizi Péter (Fidesz-KDNP) alpolgármester is egyetértett.

Frissítve (10:21)

Tóth Bertalan (MSZP) napirend előtti felszólalásában sajnálatát fejezte ki, hogy Páva Zsolt polgármester nem tudott részt venni a közgyűlésen, hiszen „így nincs kitől kérdeznie”. Az alpolgármester ígéretet tett rá: minden felmerülő kérdésre igyekszik válaszolni a városvezetés. A költségvetés módosításáról szóló napirend tárgyalására azért volt szükség, mert több betervezett bevétel nem érkezett meg. Az ellenzéki képviselők szóvá tették, hogy rosszul tervezték a büdzsét, ha ez megtörténhetett; a költségvetés szerintük nem a valóságról szólt.

Kővári János (ÖPE) úgy reagált a szocialista oldalról érkező megjegyzésekre, hogy amikor átvették az előző vezetéstől a várost, „egy olyan autóba ültek be, amit a szakadék szélére állítottak le (…) most pedig azt kérik, hogy adjunk gázt”. Szerinte a vezetés komoly erőfeszítéseket tesz a büdzsé stabilitásának megőrzése érdekében; ehhez – tette hozzá – objektív álláspontokra lenne szükség az ellenzék oldaláról is.

Frissítve (11:00)

„Emelni kell a három éve változatlan jegy- és bérletárakat, hogy a buszközlekedési cég működése stabil maradhasson” – mondta az alpolgármester a díjemelésekről szóló előterjesztés vitája előtt. A Pécsi Közlekedési Zrt. októbertől átlagosan 19,4 százalékkal emelné az árakat: a buszjegy elővételben 220 forint helyett 280 forintba kerülne, a buszon ugyanez 300-ról 360 forintra nőne. Az összvonalas bérlet ára 6060 forintról 6700 forintra változna, míg a tanuló/nyugdíjas havi bérlet ára 2640-ről 3300 forintra emelkedne. Ezzel együtt a büntetéseket jelentős mértékben emelnék meg, hogy a jegy nélkül utazókra nagyobb visszatartó erőt jelentsen az új pótdíj-tarifarendszer.

Gyimesi Gábor szerint el kellene halasztani a döntést, s új számításokra kellene kötelezni a PK Zrt.-t. Tóth Bertalan a városvezetés korábbi, a díjemelések elkerüléséről szóló álláspontjait idézte régi újságcikkekből; szerinte lementek a választások, a vezetés ezért emel most. Kóbor József amondó: ha emelkednek a jegyárak, még kevesebben fognak buszozni. Szerinte egy minimális díjemelésre lenne csak szükség, s a jelenlegi menetjegynek két járatra kellene érvényesnek lennie.

Frissítve (11:24)

Kővári János két módosító indítványát is elfogadta a közgyűlés: az egyik szerint féléves, éves bérletek árára vonatkozóan kell majd kalkulációt végeznie a Pécsi Közlekedési Zrt.-nek. A másik szerint a belváros forgalomcsillapítását a jövőben igyekezni kell úgy átalakítani, hogy a mainál többen legyenek kénytelenek a buszozást választani. A díjemeléseket elfogadta a közgyűlés többsége.

Frissítve (12:14)

Emelkedhet a jövőben a gyermekek étkeztetésének színvonala, ugyanis a város megemelte a nyersanyagnormát. Mindez azzal is jár, hogy a térítési díjak is növekednek mindegy 15 százalékkal. A városvezetés azért döntött a lépés mellett, mert három éve nem változott a nyersanyagnorma, így az élelmiszerek drágulása miatt a minőség rovására lehetett csak biztosítani a kicsik étkeztetését.

Frissítve (12:51)

Döntött a testület arról, hogy a kosárlabda utánpótlás fejlesztésére létrehozott „Rátgéber Kosárlabda Akadémia” Alapítvány még szorosabb együttműködésbe lépjen az önkormányzattal, s annak száz százalékos tulajdonosával, az önkormányzattal. Az együttműködési megállapodás kiemelt célja, hogy a kosárlabda sportágban történő utánpótlás neveléshez, képzéshez, tárgyi körülmények fejlesztéséhez elnyerhető támogatási lehetőségek és források megszerzésének széles körét is biztosítsa. A sportcélú ingatlan- fejlesztés első lépcsőjében az alapítvány által kidolgozott koncepció mentén, önkormányzati tulajdonú ingatlanon egy utánpótlás munkacsarnokot és kapcsolódó létesítményeket építenének.

A közgyűlés fél kettőig szünetet tart.

Frissítve (14:35)

Megszavazták a város az OTP Banktól felvett beruházási hitel tőkerészek visszafizetésének átütemezéséről oly módon, hogy a törlesztési intervallum ne változzék. A pénzintézet engedélyezte, hogy Pécs 2011 ősze és 2013 tavasza között felfüggessze hitelének törlesztését, s a tőkét egyenlő részletekben 2013 és 2015 között rendezze. A tőketörlesztés átütemezését a bank a megemelkedett pénzpiaci forrásköltségekre, valamint a megnövekedett finanszírozási kockázatra tekintettel kizárólag oly módon engedélyezte, hogy a kamatfelárat 2,2 százalékról 4 százalékra emeli.

Ellenzéki képviselők szerint a városvezetésnek más módon kellene enyhítenie finanszírozási problémáin. Nagy Csaba (Fidesz-KDNP) alpolgármester elmondta: senki sem örül a kamatváltozásnak, ám ebben az esetben akkor is partnerként kell kezelni a bankokat, ha éppen alkupozícióban vannak. „Ez a helyzet adott, nem mi idéztük elő, de kezelnünk kell” – zárta hozzászólását a tisztségviselő.

Frissítve (15:27)

Elfogadták Pécs Megyei Jogú Város Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervét. A téma kapcsán Gyimesi Gábor megjegyezte: komolyabb összeg és hosszú távú intézkedések híján a terv terv maradt. Arra szólított fel, hogy a város tegyen meg mindent a szegregáció elkerüléséért, a hátrányos helyzetű fiatalok felkarolásáért.

Tevékenység hiányában megszüntették a Környezetünkért Közalapítványt, a Pécs Város Iskolásaiért Közalapítványt és a Martyn Ferenc Alapítványt. A városvezetés álláspontja szerint ezek a szervezetek nem voltak képesek önerőből forrásokat mozgósítani, a városnak pedig nincs pénze folyamatos finanszírozásukra.

Frissítve (16:37)

Egy uniós támogatási program segítségével könnyen lehet, hogy Tüskésréten találja meg végső helyét a költözésre váró pécsi állatkert és az akvárium-terrárium. Az erőmű melletti, rekultivációra váró, 400 hektáros területen rekreációs parkot alakítanának ki uniós pénzből. A közgyűlés most kimondta: az állatkert további elhelyezését illetően a belvárostól délre eső tüskésréti területen kell megoldani. Pécs környezeti hatástanulmányokat irat, a létrehozáshoz szükséges pályázati előkészítéseket teszi meg.

A közgyűlés a döntés meghozatala után befejezte munkáját.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő