Hercegnőktől is vesznek DNS-mintát pécsi kutatók

Forrás: MTI/Kollányi Péter

450 év távlatából szeretnének emberi DNS-mintát találni pécsi kutatók. Ezért most a Szigetvárra látogató oszmán család leszármazottjaitól vesznek mintákat, hogy azokat majd össze tudják hasonlítani a valaha élt legnagyobb hadvezérével.  

Szulejmán szultánt már beteg volt, amikor Szigetvárhoz ért seregeivel. 1566 szeptember 6-án, egy nappal a vár bevétele előtt 72 évesen érte a halál – mindezt titokban tartották, mert attól féltek, hogy ennek hírére felbomlik a sereg. A testét Konstantinápolyba szállították, de belső szerveit eltemették Szigetvár közelében, azon a helyen, ahol a sátra állt. Később ide egy síremléket is állítottak, amit több mint 100 év kutatás után pécsi régészek találtak meg tavaly ősszel, a feltárást néhány hete fejezték be, de csak részben – mondja Pap Norbert, Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központjának igazgatója.

– Egy francia kutató egy 2005-ös cikkében már azt írta, hogy a korábbi feltételezésekkel szemben a szultán belső szerveit valójában nem temették el, csupán egy legendára alapuló feltételezés volt ez. A mauzóleum és a köré épült szigetvári zarándokhely csak azt mutatja, hogy ott hallhatott meg – mondja Pap Norbert.

450 évvel ezelőtt halt meg I. Szulejmán Szultán Szigetváron
Szulejmán szultán 450 éves emberi maradványait keresik Szigetváron

Ez a feltételezés a pécsieket sem hagyta nyugodni, újabb kutatási program indult. Most a szigetvári épületek újbóli feltárását kezdték meg. Mintákat vesznek a mauzóleum területéről, a földben Szulejmán szultán DNS-ét kutatják. Azért itt, mert elképzelhető, hogy itt hantolták el és még fellelhető emberi örökítő anyag.

I. Szulejmán szultán leszármazottjaitól vesznek DNS-mintát pécsi kutatók
I. Szulejmán szultán leszármazottjaitól vesznek DNS-mintát pécsi kutatók

– Ha valamiféle szövettakaróban temették el, akkor onnan DNS-t, azaz örökítőanyagot lehet izolálni – mondta Gábriel Róbert. A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának dékánja szerint akár ennyi idő távlatából is lehet értékes bizonyítékot találni, mert a DNS nagyon lassan bomlik és a technológia már nagyon fejlett. A dékán hozzátette: eddig ilyen jellegű kutatás még nem volt. Hiszen most nem emberi maradványokat keresnek, hanem a környező földből szeretnének kinyerni DNS-t.

Éppen ezért a pécsi kutatók első körben annyit szeretnének igazolni, hogy a földben emberi örökítő anyag van. Ha ez létezik és megvan, akkor már össze tudják hasonlítani azokkal a DNS-mintákkal, amiket az oszmán család leszármazottjaitól vesznek.

A Zrínyi napok keretein belül a szultán öt leszármazottja érkezik Szigetvárra, köztük hercegnők. A pécsi kutatók előzetes egyeztetések alapján őket is felkérték, hogy járuljanak hozzá a kutatáshoz. Ők már bele is egyeztek abba, hogy látogatásuk során DNS mintát vegyenek tőlük a pécsiek.

Gábriel Róbert szerint 1-2 százalék esély lehet arra, hogy sikerül a földből olyan értékes DNS mintát venni, amit ha összeegyeztetnek a ma is élő leszármazottakkal, akkor az egyezik. Ha viszont ez sikerül, akkor az igazi világszenzáció lesz, mivel földből (és nem emberi maradványból) vett mintát sikerült azonosítani.

Hirdetés