13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHetedszer találkoznak a táncosok

Hetedszer találkoznak a táncosok

A Tánctalálkozót hetedik alkalommal rendezik meg a Pécsi Nemzeti Színházban, ahol a hazai táncélet legjobbjai találkoznak szeptember 19. és 22. között.

Az idei táncünnepet a 25 éves Szegedi Kortárs Balett Stabat Matere nyitja a nagyszínházban, és a 20 éves Bozsik Yvette Társulat Tavaszi áldozata zárja a kamarában. A Győri Balett is az egyik legújabb előadásával, a Kodály-jal jön, a Frenák Pál Társulat vidéken itt mutatja be először az x&y battement de coeur-t, melyben maga Frenák Pál is fellép.

Nem marad el a közönség nagy kedvence, a Gálaest sem, mely ezúttal igazán színes tánckavalkádot ígér. Az első részében itt lesz Felméry Lili és Bakó Máté, a Magyar Nemzeti Balett szólistái, Budai László többszörös tangó világbajnok és partnere Pirity Andrea, Fehér Ferenc, Kovács Gerzson Péter és a TranzDanz, a Pécsi Tudományegyetemtáncegyüttese, a Művészeti Gimnázium legtehetségesebb növendékei és persze a Pécsi Balett. A gála második részében a Duna Művészegyüttes: Aranyág-mítosz című előadását mutatja be.

Ideje a táncnak gyerekek! – címmel a Pécsi Balett péntek délután mutatja be első interaktív táncjátékát a balett teremben! A különleges helyszínen tartott beavató előadás a Diótörőre hangolja rá a legkisebbeket.

Az előadások mellett lesznek szakmai programok, többek között fórum és jubileumi beszélgetés.

A tánctalálkozó jegyeit a színház bérletesei 20 százalék kedvezménnyel vásárolhatják meg, a szeptember 14-i Nyílt napon pedig egész nap, mindenki 20 százalék kedvezménnyel válthat jegyet a táncelőadásokra a Belvárosi Jegyirodában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő