10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHétezer migráns előtt szólalt meg Ferenc pápa

Hétezer migráns előtt szólalt meg Ferenc pápa

„Ne hagyjátok elrabolni magatoktól a reményt és az élet örömét!” – mondta Ferenc pápa vasárnap délben a Szent Péter téren szavait hallgató mintegy hétezer migránsnak az elvándorlók és menekültek világnapján.

Az egyházfő kijelentette: az elvándorlók mindegyike „történelmet, kultúrát, értékeket” hordoz magában úgy, hogy megtapasztalta a nyomort, elnyomást és félelmet is. „Jelenlétetek ezen a téren az Istenbe vetett remény jele!” – fogalmazott Ferenc pápa.

Az egyházfő a Jakartában és Burkina Fasóban történt terrorista merényletek áldozataiért imádkozott, és azt szorgalmazta, hogy a nemzetközi közösség elkötelezetten építse a békét.

A pápa köszöntőjének elhangzása után a bevándorlók és a menekültek áthaladtak a Szent Péter-bazilika szent kapuján. A bazilikában a számukra bemutatott misén vettek részt.

Az egyházfőnek világnapra szóló üzenete még szeptemberben jelent meg A migránsok és menekültek kihívása, Az irgalmasság evangéliumának válasza címmel.

A Szent Péter téren vasárnap összegyűlt mintegy hétezer migráns és menekült a közép-olaszországi Lazio tartomány egyházmegyéiből érkezett, ahol az utóbbi hónapokban befogadásra találtak. Kétszázan egy Róma közeli menekültállomásról jöttek. A bevándorlók és menekültek mintegy harminc különböző nemzetet képviseltek és országaik zászlóját lobogtatták. Két ukrán menekült vitte azt a fából készült keresztet, amely a Lampedusa szigetére érkező, menekülteket szállító hajók deszkáiból állítottak össze. A keresztet 2013 júniusában Ferenc pápa megáldotta, amikor Lampedusára látogatott.

A Szent Péter-bazilikába bevitt kereszt arra a 4500 migránsra emlékeztetett, akik tavaly a tengeren való átkelés közben veszítették életüket, közöttük 750 gyermek. Az olasz püspöki kar nyilatkozata szerint a keresztet azért ukránok vitték, mivel ők egy „elfelejtett háborúra” emlékeztetnek.

A Szent Péter-bazilikában Antonio Maria Veglio bíboros, az Elvándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsának elnöke mutatott be nekik misét. A misére megszentelt ostyákat három olyan, gyilkosságért elítélt rab készítette, akik a megtérés útjára léptek a milánói börtönben. Ferenc pápa beszédében külön köszönetet mondott nekik.

Az elvándorlók és menekültek világnapján Lampedusa szigetén mutatott be misét Francesco Montenegro a szicíliai Agrigento érseke, a Caritas szervezetének olaszországi elnöke.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő