8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaHisznek a sportban: pénz utánpótlásra, tehetségekre

Hisznek a sportban: pénz utánpótlásra, tehetségekre

Komoly támogatáshoz juthatnak baranyai sportegyesületek is, közölte péntek este Deutsch Tamás, a SOSZ elnöke Pécsett.

Nyolcszoros túljelentkezés után ítélt oda összesen 150 millió forintot a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) egy most lezárult pályázat során, a nyertesek között 11 baranyai klub van – tudatta Deutsch Tamás elnök a szervezet péntek esti pécsi sajtótájékoztatóján.
– Örömteli, hogy városunk egyre intenzívebben és eredményesebben veszi ki a részét az országos sportéletből, amelyet azon túl, hogy már megérkezett Pécsre a Modern Városok Program keretében létesítendő uszoda, élményfürdő és sportcsarnok előkészítésére a kormánytól első ütemben kapott ötszázmillió forint; hogy a napokban valóban megkezdődik a vásártérrel szemben a Nemzeti Kosárlabda Akadémia építése, és hogy a százéves jubileumára készülő PVSK is új sportcsarnokkal gazdagodhat, legújabban az is igazol, hogy ez a jeles szervezet két hónapon belül másodszor is éppen nálunk tartja ülését – vezette be Őri László alpolgármester a sajtótájékoztatót, amelyen a házigazdák képviseletében részt vett még Czerpán István, a SOSZ alelnöke, a PVSK ügyvezető elnöke, illetve Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója is.

deutschtam
Deutsch Tamás Pécsett beszélt a támogatási lehetőségről

Legutóbb, december elején, ugyancsak a városházán a SOSZ céljairól, feladatairól szóló tájékoztató mellett arról a Hiszek Benned Sport Programról hallhattak bővebb ismertetőt a helyi sportszervezetek, illetve sportsajtó képviselői, amelynek keretében elsősorban a kisebb egyesületek, klubok jelentkezését várták a legkülönfélébb sportcélú pályázatokkal. Amint arról a SOSZ elnöke, Deutsch Tamás most beszámolt, az alapvetően az utánpótláskorú sportolók létszámának növelését, a tehetségek kiválasztását, gondozását támogató pályázat első köre januárban lezárult, az elnökség már értékelte is a beérkezett 380 anyagot. Érdekesség, hogy az igények nyolcszorosan haladták meg a lehetőségeket (mintegy 1,2 milliárd forintra pályáztak a sportszervezetek), épp ezért fontos hangsúlyozni, hogy a pályázat az idén egy újabb körrel folytatódik, amely során a mostaninál is jelentősebb összeg találhat majd gazdára a program keretében. Amint az elhangzott, a SOSZ taglétszáma az utóbbi két esztendőben két és félszeresére nőtt, ma 61 sportágat képviselő 267 aktív tagot számlál, köztük 18 baranyai klubbal, egyesülettel. Közülük 11-en pályáztak a Hiszek Benned Sport Programra is, és ahogy Deutsch Tamás diplomatikusan előrevetítette, „mindannyian biztosan örömmel fogadják majd az elbírálásról a napokban megérkező értesítéseket”.

deutsch2
A folytatódó programról, illetve a SOSZ sportszevezeteket támogató további tevékenységéről (jogsegély-szolgálat, könyvelési, pénzügyi, pályázati, sportreklám- és marketing-tanácsadás, sportegészségügyi szolgáltatás, segítség fórumok, konferenciák és rendezvények szervezésében stb) bővebb infó: www.sosz.hu

(Fotó: Zsótér Tamás, PVSK)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő