Holnap kezdődik a POSZT

A 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó holnap veszi kezdetét. Az érdeklődés az előző évekhez hasonlóan óriási, közel az összes jegy elkelt, az off-programokra is néhány belépő maradt csak.

A nagyobb szabású, a Kodály Központba tervezett off-programok közül a tajvani Gouguang Opera Company különleges élménynek ígérkező, stílusát illetően Magyarországon ritkán látható és hallható tradicionális kínai, Majomkirály című operaelőadására lehet még jegyet vásárolni, Varnus Xavér orgona- és Lajkó Félix hegedűművész közös fellépésére csak néhány, a Vígszínház Pesten születtem című szcenírozott koncertjére egy belépő sem váltható.

Kőhalmi Andrea, a találkozó ügyvezetője szerint a magyar színházi világ legnagyobb eseményeként számon tartott POSZT azonban a nézőtereken kívül is számtalan színes, érdekes rendezvényt kínál a látogatók számára.

A POSZT programjainak fontos helyszíne lesz a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa program keretében kialakított Zsolnay-negyed, ahol a Janus Egyetemi Színház és mások mellett a Bóbita Bábszínház tagjai is kiveszik a részüket a közönség szórakoztatásából.

Az idei fesztiválon 12 magyarországi és külhoni magyar színház produkciója verseng, a darabokból 20 előadást tartanak, amelyek időtartama összesen 51,5 óra. A versenydarabokhoz szükséges díszleteket, kellékeket 17 kamionnal szállítják Pécsre.

A mostanit is számolva a POSZT eddigi versenyprogramjaiban eddig összesen 52 színház társulata szerepelt, a legtöbb díjat, harmincat a fővárosi Katona József Színház és annak művészei kapták.

A 148 idei off-program 29 helyszínen zajlik majd 400-450 művész közreműködésével.

Kőhalmi Andrea kiemelte, hogy az találkozó díszvendége, Bodrogi Gyula, a nemzet színésze több eseményen is feltűnik. Kiállítással, városi sétával, barangolással emlékeznek a száz évvel ezelőtt született pécsi kötődésű Weöres Sándor íróra, költőre, tárlattal tisztelegnek Gobbi Hilda és Kaszás Attila színművész emléke előtt, az utóbbiról elnevezett díjat a megnyitó napján adják át.

Hirdetés