10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHoppál 2006 őszéről

Hoppál 2006 őszéről

A baloldal lelkén száradnak a 2006. őszi események – mondta a Fidesz szóvivője szombaton Pécsett sajtótájékoztatón.


Hoppál Péter újságírói kérdésre az Európa Tanács azon döntésére reagált, amellyel a napokban leszavazta a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás által benyújtott javaslatot. Ebben a politikus azt kérte, hogy a közgyűlés mondja ki: 2002 és 2010 között emberi jogi válsághelyzet volt Magyarországon, a 2006. őszi rendőrterror súlyos következményekkel járt, és elfogadhatatlan, hogy nem történt meg az elkövetők, köztük a korábbi miniszterelnök felelősségre vonása.

„Akiknek kilőtték a szemét, vagy akiket egy éjszakán át meztelenül térdeltettek a gyűjtőfogház udvarán, nem úgy gondolják, ahogy az Európa Tanács, hogy semmiféle visszaélés nem történt” – hangsúlyozta Hoppál Péter. Hozzátette: a 2006-os események egyértelműen a baloldal lelkén száradnak.

A politikus szavai szerint „Gyurcsányék, Bajnaiék, ha kellett, a rendőrterror eszközeihez nyúltak, vagy a maffiával ültek le egy asztalhoz egyeztetni a választások elcsalásáról. A módszerekben nem válogattak, és ma is azt látjuk: képesek erőszakos cselekedetekért az utcára menni és bárkivel szövetkezni.”

Hoppál Péter örömének adott hangot, hogy az Európa Tanács nem indított megfigyelési eljárást Magyarországgal szemben, mert úgy találta: az országban érett demokrácia van, a demokratikus intézmények jól működnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő