Húsz halott a pokoli hőség miatt

A rendkívüli hőség és a magas páratartalom miatt huszonegy ember meghalt, 66-an pedig kórházba kerültek a hét végén az egyiptomi fővárosban, Kairóban és az ország többi részén.

Az áldozatok vasárnap haltak meg a helyenként 47 Celsius-fokos melegben, amelynek az elviselését a magas páratartalom tovább nehezítette – közölte hétfőn a helyi egészségügyi minisztérium.

Tizenöt ember Kairóban halt meg, négyen az északnyugati Marsza Matrúh, ketten pedig a déli Kena tartományban.
Hatvanhat ember került kórházba, mert kimerültnek érezték magukat, harminchetet továbbra is megfigyelés alatt tartanak.

Hoszam Abdel Gaffar, a tárca szóvivője elmondta, hogy jelentősen emelkedett a hőmérséklet az előző évekhez képest, de az emberekre leginkább a magas páratartalom van ártó hatással. “Gyilkos dolog, ha valaki sokáig tartózkodik a napon” – figyelmeztetett.

Meteorológusok megerősítették, hogy a fővárosban és másutt mért magas hőmérsékletek meghaladják az átlagot. Vahíd Szúdi, a meteorológiai hatóság időjárás-elemző részlegének vezetője elmondta, hogy az átlaghoz képest 4-5 Celsius-fokkal magasabb a hőmérséklet, és a páratartalom is nagy mértékű. Kairóban árnyékban 38 Celsius-fokot mértek, ez a tűző napon vagy rosszul szellőztetett helyeken 47 Celsius fokos hőmérsékletnek felel meg.

Hétfőn késő reggel a fővárosban 37 Celsius-fokos időjárás volt, és a kínzó hőség az előrejelzés szerint augusztus közepéig nem fog csillapodni.

Bár Egyiptom-szerte nem ritka a 40 Celsius-fokhoz közeli meleg, ritkaság, hogy a páratartalom tartósan magas maradjon ilyen hőség idején.

Hirdetés