Hűvös hétvége közeleg

Hűvösek lesznek a reggelek

Az ősz első hétvégéjén többfelé erős szélre és lehűlésre kell készülni. A maximumok néhol már a 20 Celsius-fokot sem érik el, s helyenként éjszakánként 10 fok körüli lesz a hőmérséklet. Szombaton országszerte várható eső, néhol jelentős mennyiségű csapadék is hullhat, vasárnap lehet újra naposabb az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Pénteken kezdetben elsősorban nyugaton és északon, majd átmeneti szünet után estétől délnyugat felől egyre többfelé alakul ki eső, zápor, helyenként zivatar. Emellett megerősödik, zivatarok környezetében viharossá is fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 13-18, a legmagasabb hőmérséklet 20-31 fok között alakul, nyugaton lesz a hűvösebb.

Szombaton országszerte várható eső, zápor, főként délen és keleten zivatarok is kialakulhatnak. Jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Elsősorban a Dunántúlon délutántól megerősödhet a szél is. A leghidegebb órákban 12-18 fok lehet. Napközben általában 19-24 fokig melegszik a levegő, de északnyugaton, nyugaton kissé hűvösebb, a Tiszántúlon melegebb is lehet.

Vasárnap kezdetben elszórtan, délután már csak helyenként valószínű záporeső, s többfelé napsütéses időre lehet számítani. A minimumhőmérséklet 11-16, a maximumhőmérséklet 19-24 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

Hirdetés