Illyés: az oktatás-fejlesztés mérföldköve

A közelmúltban elkezdték a három évvel ezelőtt statikai problémák miatt kiürített Illyés Gyula Általános Iskola épületének több mint 550 millió forintos felújítását. A város ezzel a lépéssel jelképesen elindította a minőségi oktatás irányába vezető programját.

Nézzen körbe az Illyésben! – KLIKK IDE!

„A mai ünnep fontos mérföldkő a város közoktatás-fejlesztési gondolkodásában. Annak az elmúlt fél évben kimunkált, kiérlelt programnak az első állomása, amely azt tűzte ki célul, hogy egy átfogó, szakértők bevonásával zajló tervezés történjen a város közoktatásának jövőjéről” – mondta dr. Hoppál Péter oktatási bizottsági elnök az IMS-szerkezettel épült iskola felújítása kapcsán rendezett szerdai sajtótájékoztatón.

Az elnök azt mondta, a minőségi oktatásban fontos szerepe van az infrastruktúra fejlesztésének, ezért a jövőben ilyen téren kíván elindulni a város. Az alapfok után a középfok lesz soron, mondta, így a Leőwey és a Széchenyi fejlesztését tervezik a közeljövőben. „Pécs méltán iskolaváros, és a pécsi városvezetés ennek megfelelően is gondolkodik, jelöli ki az irányokat” – tette hozzá.

Mint ismert, három évvel ezelőtt életveszélyesnek nyilvánították és kiürítették a jugoszláv technológia nem megfelelő alkalmazása miatt statikailag megromlott állapotú létesítményt. A város saját forrásból, és a gépészeti munkákra szolgáló, több mint százmilliós uniós forrásból, mintegy félmilliárd forintból lát most hozzá az intézmény szeptemberig tartó teljes felújításához, modernizálásához.

Nagy Csaba alpolgármester ezzel kapcsolatban elmondta: nemcsak szerkezetileg teszik rendbe az épületet, hanem a ma ismert legkorszerűbb technika alkalmazásával a minőségi oktatás alapjait is megteremtik benne. Ezzel együtt az iskola tornatermének homlokzati hőszigetelését és felújítását is tartalmazza a munka, s az akadálymentes közlekedést is biztosítják, kicserélik az intézmény elektromos hálózatát, gépészetét.

Az alpolgármester hozzátette: felmerülhet az a kérdés, hogy miért éppen az Illyést újítja fel a város? Mint mondta, ennek oka, hogy a környéken a jövőben az előrejelzések szerint, s a készülődő ipari parki beruházások miatt egyre több család él majd, így komoly létjogosultsága van az épületnek.

Kővári János, a terület országgyűlési képviselője a tájékoztatón megjelent tanári közösségnek mondott köszönetet azért, hogy a kiürítést követő három évben a színvonal megtartása mellett voltak képesek helyt állni. Hozzátette: a városnak fontos Kertváros, ezért másik két környékbeli intézmény fejlesztését is elindítják.

A tervek szerint szeptemberre elkészülő épületet ugyanis a jelenleg szigorú statikai felügyelet alatt álló, de ma is üzemelő másik két iskolaépület, az Árpád fejedelem és a Testvérvárosok terei felújítása követheti. Utóbbi a tervek szerint 2012-re újulhat meg, míg az Árpád Fejedelem Általános Iskola és Gimnázium 2013-ban készülhet el. A másfél ezer kisdiákot érintő beruházások összértéke egyébként 1,8 milliárd forintra rúg, melynek felét pályázati úton teremti elő az önkormányzat.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés