13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaÍme a tettyei Tubes-nap teljes programja

Íme a tettyei Tubes-nap teljes programja

Ingyenes idegenvezetés a Pintér­kertben, ASzPIK Alkotói Piac, állatsimogató és a környezetvédelemmel kapcsolatos különböző interaktív játékok. Többek között ezekkel a programokkal várják a pécsieket április 23­-án a Tettyén, a Föld napján. A hagyományos családi rendezvény keretében megemlékezhetünk a Tubes megmentésére létrejött civil összefogásról is.
tubes nap (5)


Fiatal sportolók mellett családok is kilátogattak az idei (szombaton 16 óráig tartó) Tubes-napra, amelyet ezúttal a Tettyén rendeztek meg a PSN Zrt., a pécsi szolgáltatócégek, civil szervezetek, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park közreműködésében.

tubes nap (3)

Páva Zsolt, Pécs polgármestere az esemény megnyitóján hangsúlyozta, 2006 és 2009 között az a veszély fenyegette a várost, hogy egy katonai lokátort telepítenek a Mecsek egyik leggyönyörűbb csúcsára, a Tubesre. Ezt civil összefogással sikerült megakadályozni hosszú küzdelem során. A város azóta emlékezik meg erről – tette hozzá.

tubes nap (6)

Závodszky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója emlékeztetett arra, hogy a Tettye is természetvédelmi terület, de a közelben már a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet található, és kevés olyan város van hazánkban, amelyet a természeti értékek így körülölelnek.

tubes nap (1)


Korábban írtuk:

Pécsen évek óta szép hagyomány már, hogy a Föld napja alkalmából és a radarmentes Pécsért folytatott küzdelem apropóján ingyenes, színes és játékos családi programkavalkád várja a Tettyére látogatókat.

Idén sem lesz ez másként, április 23-­án szombaton 10 és 16 óra között ugyanis a Duna­-Dráva Nemzeti Park rendezésében számos pécsi szolgáltató és civil szervezet közreműködésével ünnepelhetjük bolygónkat. A programok középpontjában természetesen a környezettudatos életmód népszerűsítése áll.

A rendezvényen idén is kint lesz a Tettye Forrásház Zrt. A szolgáltató újfent elhozza a gyerekek kedvenc interaktív vizes játékait, azok a kicsik tehát, akik játszva szeretnének tanulni a környezettudatosságról, belemerülhetnek a „bacifogóba” és az „ökopecába”, belevághatnak a „vízlábnyomos játékokba”, lesznek színezők és egy óriási, „Vízőrző” nevű társasjáték is, amelyben az apróságok lehetnek a játékbábuk.

A Biokom Nkft.­t képviselő Ökováros­Ökorégió Alapítvány is a környezettudatosság jegyében hozza el programjait. Hogy csak párat említsünk: lesz újrahasznosított papírkészítés, szelektív hulladékgyűjtés másként (azaz „kukadobáló”), ökolábnyom­számítás óriás táblán, textilvirág- varrás és noteszkészítés hulladékpapírból.

Az ökotudatos életmód iránt lelkesedő kis pécsiek és szüleik továbbá kiélhetik kreativitásukat a zöld kézműves­foglalkozásokon, amelyeken természetes alapanyagokból készíthetnek játékokat és egyéb használati tárgyakat. Akik pedig nem bírnak az alkotásvágyukkal, akár animációt is készíthetnek a Total Art Egyesület standjánál. Ha pedig valaki többet szeretne megtudni az állat­ és növényvédelemről, valamint az állatok és növények gondozásáról, a Föld napján megtalálhatja számításait, hiszen többek között a PTE Botanikus Kertje, a Greenpeace és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is ott lesz a Tettyén.

A Föld napjára azoknak is érdemes kilátogatniuk, akik esetleg még nem látták a nemrégiben felújított Pintér­kertet, a rendezvényen ugyanis 13 és 14 órakor ingyenes idegenvezetést is tartanak a gyönyörű arborétumban.

A rendezvényen megjelenik többek között a pécsiek kedvenc kis vására, az ASzPIK Alkotói Piac is, de lesz állatsimogató a Misina Természet­ és Állatvédő Egyesülettel, és a Csorba Győző könyvtárnak köszönhetően jön egy retro könyvvásár is, ahol naná, hogy természetismereti könyvekből válogathatnak az érdeklődők.

A résztvevő szolgáltatók és szervezetek sátrainál játékos feladványokat oldhatnak meg a gyerekek, a sikeres megoldásokért pedig pecsétet kapnak egy menetlevelére”, amelyet a központi információs standnál lehet átvenni. A pecséteket ajándékokra lehet beváltani (garantált kedvezményes belépő a Tettyei Mésztufa­barlangba), de sor kerül több nyereménysorsolásra is, amelyeken ingyenes családi belépőket lehet nyerni a Duna­Dráva Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyeire.

A Föld napjához kapcsolódóan, a PSN Zrt. a „Tubes Tusával” színesíti az egész napos programot. Ez a tusa sportesemény, de nem verseny. A családok teljesítménylapot kapnak, amellyel öt állomást kell felkeresniük a Tettye környékén. Az állomásokon – kicsik és nagyok által egyaránt teljesíthető – feladatokat kell megoldaniuk. Ilyen próba lesz a növényfelismerési túra a Dömörkapuig, a tettyei romoknál kialakított lézerfegyveres lövészet, valamint a PSN Zrt. egy akadálypályát is kiépít a tettyei park természetes adottságait kihasználva, de lesz még kosárra dobás is. A részvételt és az feladatok teljesítését mind az öt állomáson a teljesítménylapra adott bélyegzővel igazolhatják a „versenyzők”, amellyel ajándéksorsoláson vehetnek részt. A városi cégek által felajánlott ajándékokon felül a „Tubes Tusa” fődíjaként egy kerékpárt sorsolnak majd ki 14:30-kor.

A hagyományokhoz hűen a Föld napjával egy napon emlékezhetünk meg arról a napról is, amikor a pécsieknek sikerült megakadályozniuk, hogy radarállomást építsenek a Mecsek egyik legszebb csúcsán, egy természetvédelmi területen. Ebből az alakalomból idén is beszédet mond a rendezvényen Páva Zsolt, Pécs polgármestere szombaton délelőtt 10 órakor.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő